A Star Wars Univerzum 2019 decemberében egy teljesen új kánon résszel bővült, mégpedig J.J.Abrams rendezésében és a Skywalker kora (The Rise of Skywalker) címet kapva. Ezzel a számozott fejezeteket tekintve a kilencedik, összesen pedig a tizenegyedik egész estés Csillagok háborúja epizód került a mozikba, mivel 2016-ban és 2018-ban egy-egy spin-off résszel is gazdagodott a franchise (Rogue One + Solo: A Star Wars Story). A hardcore fanok már hónapok óta számolták a napokat a bemutatóig, de még a kevésbé elkötelezettek és megszállottak is az év egyik legjobban várt filmjének tartották. Most végre megnézhettük, hogy aztán tágra nyitott szemekkel kíséreljük meg befogadni 142 percen keresztül mindazt a látvány-orgiát, amit a Disney csapata összehozott nekünk.

Mi tagadás: valóban inger-gazdag és izgalmas lett a végeredmény: rengeteg kalanddal, fantasztikus helyszínekkel, üldözésekkel, száguldással (felszínen és az űrben), csatákkal, konfliktusokkal, sírással, nevetéssel, megható pillanatokkal és óriási meglepetésekkel. J.J.Abrams a VII. rész után (Az ébredő Erő) újra lehetőséget kapott arra, hogy elkápráztassa a messzi-messzi galaxis rajongóit. Hogy sikerült e neki, nézőpont kérdése (de posztunk végére kiderül erről a mi álláspontunk is).
Az elkövetkezőkben spoileres lesz elemzésünk, így aki még nem látta a IX. epizódot és szeretne meglepődni annak fordulatain, az itt álljon meg és csak összegzésünket olvassa el a poszt legvégén.
Ami az alaptörténetet illeti, meglehetősen egyszerű: egy évvel Last Jedi cselekménye után, a Leia vezette ellenállás az Ajan Kloss nevű dzsungelbolygón berendezkedve a váratlanul felbukkanó Palpatine felkutatására és elpusztítására készül. Kylo Ren ugyanis már megtalálta az ősi Sith bolygón, az Exegolon bújkáló félholt uralkodót és szövetségre is lépett vele. Céljuk a Galaxis feletti teljhatalom megszerzése, melyhez komoly segítség számukra a titokban megépített, hatalmas csillagflotta (mely szintén az Exegol bolygón "parkol" teljes titokban). Arról, hogy miként lehet életben Palpatine - amikor 30 évvel korábban Darth Vader egy mély aknába dobta a Halálcsillagon és fel is robbant (mellesleg maga a Halálcsillag is) - az égvilágon semmilyen magyarázatot nem kapunk. Él és kész, vagy legalábbis valami gép segítségével félholtként vegetál. Arra sincs magyarázat, hogy kik, miből és hogyan építették meg a sok száz hajóból álló csillagflottát, illetve kik szolgálnak ezeken a hajókon. Nem kevés emberről van szó: minimum százezrekről. Ennyi katona kell a hatalmas csillagrombolók működtetéséhez.

Poe, Finn és Csubakka egy kémtől tudják meg, hogy Palpatine mire készül és értesítik Reyt, aki az Ajan Klass dzsungelében képezi magát Jedivé Leia irányításával. Rey a hír hallatára abbahagyja a képzést és a kis csapattal nyomozásba kezd az uralkodó hollétéről. Ehhez az első lépést az ő segítségével teszik meg: Rey egy korábban Luke -tól kapott Jedi-iratban bukkan egy tárgyra (tőrre), mely a rajta lévő sith feliratok segítségével elvezethet egy útkeresőhöz, mely megmutatja majd az utat az Exegolra (Palpatine rejtekhelyére). Vagyis: egy tárgyat kell megtalálniuk, mely egy másik tárgyhoz vezet el, ami meg az uralkodóhoz vezet el. Nagyon eredeti. :) Szó mi szó, Abramsék dolgozhattak volna ezen kicsit többet, hogy hangyányit értelmesebb legyen az egész.
A következő (sorrendben harmadik) helyszín - az Exegol és Ajan Kloss után - a Pasaana sivatagbolygó, ahol Rey, Finn, Poe, C-3PO és Csubi a sith tőrt Lando Calrissian (Billy Dee Williams) segítségével keresi és találja meg, egy sivatag alatti veremben (egy gigantikus kígyó mellett). Mondjuk az elég furcsa, hogy éppen ott szenvednek balesetet - felborulva járművükkel az őket üldöző rohamosztagosok miatt - ahol a felszín alatt a tőr rejtőzik (a korábban azt ellopó Ochi elhagyott járműve mellett). Viszont láthatunk Jango Fett és Boba Fett mintájára (és Mandalori módra) repkedő rohamosztagosokat, ami újdonság a kánonrészekben (és nagyon látványos). Kár, hogy Lando szerepe ezúttal határozottan mérsékelt (de legalább felbukkan).
Ami az események alakulását illeti. a fő gond az, hogy a sith tőr újra elveszik és bár a rajta lévő sith feliratot C-3PO megőrzi memóriájában, programozása nem engedi a tiltott nyelvű szöveg kiadását. Reyéknek muszáj valahol töröltetniük és újraindítaniuk a droid memóriáját, hogy megismerjék a szöveget (mely az útkeresőhöz vezeti majd el őket). Közben a sivatagbolygón összecsap Rey és Kylo, de erőpróbájuk döntetlen, viszont a ren lovagjai elviszik Csubakkát és az Ezeréves sólymot. (Előbbiről kezdetben azt hiszik, hogy meghalt.)
Az új, negyedik helyszín, a havas Kijimi bolygó, ahol a csinos Zorii Bless (Keri Russell) Poe régi ismerőse (korábbi csempésztársa) segít kiszedni C-3PO memóriájából a sith szöveget. A film egyik megható pillanata ehhez a jelenethez kapcsolódik, amikor az android memória-törlése előtt még végignéz barátain. (Igen, még egy gépnek is lehetnek barátai.) A kinyert szövegből kiderül: az útkereső a Kef Bir bolygón található, ahol az elpusztított Halálcsillag romjai közt kell keresniük. A Kef Bir bolygó felkeresése előtt azonban Rey, Poe és Finn előbb megkísérlik kiszabadítani Csubakkát Kylo Ren csillagrombolójáról. (Ez a film ötödik helyszíne.)
A birodalmi hajón tudja meg Rey, hogy valójában Palpatine unokája (vagyis az uralkodó fiának a gyermeke) és szülei a gonosz sith nagyúr elől rejtették el annak idején kislánykorában a Jakkun. Itt azért egy jelentős "áthallás" érezhető a Jedi visszatér cselekményével, hiszen abban is egy gonosz nagyúr, Darth Vader elől rejtik el fiát egy másik sivatagos bolygón, a Tatooine -on. Ettől a ponttól egyébként egyre több párhuzam fedezhető fel a VI. epizód és a IX. rész között. A csillagrombolón nagy meglepetésre Hux tábornok a felkelők mellé áll, bár mint mondja nem ügyük, hanem Kylo Ren ellenessége miatt. Megjegyzendő: Hux a VIII. részben még kulcsfigura, mondhatni Snoke majd Kylo Ren jobb keze, ám Abrams a IX. epizódban jelentősen lefokozza: a Skywalker korában csupán egy sima katona vezető a sok tábornok között. Árulása sem túl elegáns: egyszerűen segíteni próbál Rey csapatának, majd később egyetlen lövéssel elintézik. A karakter megérdemelt volna valami komolyabb jelenetet, mondjuk valamilyen hősies küzdelmet és látványos halált. Érezhető, hogy Abrams és Rian Johnson kölcsönösen marginálják egymás figuráit: Snoke -ot Rian Johnson öleti meg megalázó egyszerűséggel, Huxot pedig Abrams iktatja ki ugyancsak meglepően snassz módon. 

A film talán legkiemelkedőbb jelenete Kef Bir bolygón, a hatodik helyszínen bontakozik ki, amikor Rey és barátai találkoznak előbb Jannah csapatával, majd a Halálcsillag lezuhant romjaival. Jannah (Napomi Ackie) szép fiatal nő, akiről kiderül: éppen ugyanúgy került fiatalon a birodalmi rohamosztagosok közé, mint Finn. Segítenek tehát egymáson: Jannah elvezeti őket a Halálcsillag romjaihoz, a felkelők pedig maguk közé fogadják a lány csapatát. Ami a Halálcsillagot illeti: az igaz, hogy 35 évvel korábban (Y.e.4-ben, a Jedi visszatérben)) a felkelők felrobbantották, de egyrészt a filmben jól látható módon totál szétrobbant, másrészt még ha a detonációban nem is szakad volna atomjaira, szinte nulla lett volna annak esélye, hogy egyes részei ne a világűrbe, hanem épp egy közeli bolygóra essenek (amelynek légkörében amúgy is teljesen szétégtek volna, a felszínhez közeledve). De lépjünk most ezen túl: Rey eljut a viharos tengerparton fekvő Halálcsillagra és meg is találja az uralkodó egykori tróntermének roncsai közt az útkeresőt, ám ekkor felbukkan Kylo Ren és megsemmisíti azt. 
Rey és Kylo összecsapása látványos fénykard párbajt hoz, melyben percekig izgulhatunk a hihetetlen háttér előtt zajló küzdelem jól kidolgozott (és kigyakorolt) fordulataiban. Végül Kylo Ren győz, ám diadala pillanatában a haldokló Leia képe villan be előtte, így megzavarodik egy másodpercre, Rey pedig leszúrja. A borzalmas fejlemény mindkettejükben kioltja a haragot: Rey meg is bánja tettét és az Erőt felhasználva (kézrátétellel) meggyógyítja Kylot, majd gyorsan távozik, mégpedig az Ahch-To -ra, ahol annak idején Luke -ot ismegtalálta. Közben Kylo Ren összeszedi magát és a tengerbe dobva fénykardját a jó oldalra áll. Megjelenik előtte édesapja, Han Solo, aki szintén erre biztatja. Kettejük jelenete a második megható scene. (Nagyon jó újra látni Harrison Fordot Han Soloként, még ha csak egy percre is bukkan fel.)

A hetedik helyszínen, az Ahch-To bolygón Rey találkozik Luke kivetülésével, melynek során a Jedi rábeszéli a lányt, hogy az önkéntes visszavonulás helyett menjen el űrhajójával Palpatine bolyójára az Exegolra és számoljon le az uralkodóval. Újabb párhuzam a Jedi visszatérrel:a végső csata előtt (mely a Jediben az Endoron és a Halálcsillagon, itt pedig az Exegolon zajlik) a jó oldal utolsó reménysége (a VI. részben Luke, itt pedig Rey) elszánja magát mesterei kivetülése előtt, hogy leszámol a gonosszal. A leszámolás azzal veszi kezdetét, hogy Rey valóban elrepül az Exegolra és ezzel megmutatja annak helyét felkelő társainak is. Közben Palpatine is aktivizálja magát: Kylo Rent és Hux tábornokot simán pótolja Pryde tábornokkal (Richard E. Grant) majd megsemmisítteti vele a Kijimi bolygót (afféle erődemonstrációként). Itt is érdemes megállni egy pillanatra: ez az első eset, hogy nem a Halálcsillag vagy Strakiller pusztít el egy egész bolygót, hanem egy sima csillagromboló. A kérdés: ezt így hogy? Felvetődik az emberben: mi a fenéért bajlódtak több részen át Halálcsillagok meg Starkiller-ek megépítésével, ha egyszer planéták megsemmisítésére ugyanígy alkalmas egy szimpla birodalmi romboló is? A IX. epizód forgatókönyve és Abrams csapata egyetlen laza tollvonással teszi nevetségessé a korábbi SW sztorikat 1977 -ig visszamenően. Azért erre nagyon nehéz bármi is mondani; még az olyan vérszegény magyarázatokkal is, hogy esetleg ez egy forradalmi technológia, amit éppen most fejlesztettek ki. (Khm. Mi meg hülyék vagyunk.)
Megemésztve a bolygó-megsemmisítő csillagromboló eszementségét, következik a film záróhelyszíne, az Exegol bolygó, a Sith lovagok ősi planétája. Kinézete a mesék világát idézi: kősziklákkal teli, kihalt vidék, melynek központját egy sötét, hatalmas szobrokkal teli óriás-barlang, ahol egykoron a sithek gyűltek össze. Ne feledjük: a SW enciklopédia szerint a sith kultúra nyelv és vallás majdnem olyan ősi, mind a Jedi, hiszen 24 ezer évvel Yavin előtt egy Jedi belháború nyomán jött létre, a sötét oldalra állt Jedik révén. Az Exegolon vegetál Palpatine is, bár nem világos, hogy milyen formában: mintha élne is meg nem is, egy gép működteti, mely nélkül valószínűleg nem bírna kommunikálni senkivel. A hatalmas barlang-teremben hívei veszik körül, sok száz sötét alak, akikről szintén nem tudni hogy kicsodák, élők e vagy holtak? 
Rey mindenesetre találkozik az uralkodóval, aki arra biztatja ölje meg őt és fogadja be szellemét, hogy aztán sith lovagként a galaxis ura lehessen. Közben megérkezik Kylo Ren is, aki mostantól Ben Solo inkább és miközben Reyhez igyekszik legyőzi fénykardjával a ren lovagokat. Végül ketten szállnak szembe az uralkodóval, de Palpatine elszívja energiáikat, élővé válik és ereje teljében energia-villámokat küld a közben megérkező lázadó hajókra. Ez újabb értelmetlenség, hisz korábban soha nem fordult elő, hogy bármelyik sith is energianyalábokkal romboljon komplett űrhajókat. Itt már tényleg a mesék világában vagyunk, szinte azt várjuk mikor bukkan fel egy griff-madár, hátán az űrhajókra nyilazó Pán Péterrel és egy tűzokádó sárkány.

A film vége kicsit összevisszaságba fullad: miután Ben Solot az uralkodó messzire repíti, Rey testébe beleköltözik a Jedik szelleme, így a lány megerősödve illetve két fénykardot ragadva végül legyőzi Palpatine -t (visszasugározza belé a sithek erejét és a gonosz uralkodó energia nyalábjait). WTF? Ezek után kimerül és elhagyja életenergiája. Viszont a súlyosan sérült Ben odatántorog mellé és megmenti: átadja neki saját életenergiáját. A nemes tettbe viszont ő hal bele, de előtte még megcsókolják egymást Reyel. Egy modern Rómeó és Júlia jelenetnek vagyunk tehát tanúi egy teljesen zavaros és meseszerű scene keretei között. Mondhatni: totál katyvaz az egész. A küzdelmes barlangbeli eseményekkel párhuzamos a bolygó légkörében is zajlik a harc: a felkelőkhöz csatlakozó sok száz űrhajó legyűri a birodalmi flottát. Az egyik csillagrombolóra lovakkal (?) érkeznek a lázadók (mégpedig Finn és Jennah) csak hogy még röhejesebb legyen az egész. A lényeg: győz a felkelés, meghal az uralkodó de sajnos elveszítjük a jó útra tért Ben Solot is. (Újabb párhuzam: a VI. részben Darth Vader is csak közvetlen halála előtt hagyja ott a gonosz oldalt.)
A legvégső jelenet a Tatooine -ra visz el bennünket: Rey itt keresi fel a Lars farmot, a helyet, ahol Luke felnőtt. Itt temeti el Luke és Leia fénykardjait és itt mondja ki először teljes nevét is (egy arra járó érdeklődő kérdésére), mégpedig azt, hogy Rey Skywalker. Sajnos ez is túl patetikus plusz nem is túl egyértelmű, mivel a legkevésbé sincs rokoni kapcsolata a Skywalkerekkel, max eszmei alapon.
Összegzés - summatio
A Skywalker kora egy nagyon látványos, de rettenetesen átgondolatlan és koncepciótlan film, rengeteg logikátlansággal, nagyon sok hibával és meseszerű, hiteltelen elemmel. A forgatókönyve lehetne egy első-filmes, ifjú hollywoodi tanonc kísérlete is arra vonatkozóan, hogy valamelyik filmstúdió szóba álljon vele egy pár ezer dolláros tanulmányi ösztöndíj megbeszélése erejéig. A legkevésbé sem érződik az egészen, hogy a készítők profi módon, kellő időt szánva a script -re, komolyan vették volna feladatukat. Megdöbbentő mindez, főleg ha belegondolunk, hogy tízmilliók várták a IX. epizódot a Föld minden kontinensén és 300 millió dollárt emésztett fel a film elkészítése. Ekkora budget mellé telhetett volna egy jó forgatókönyvre és egy jól megírt sztorira.
Ami pozitívum az tényleg a látványvilág, mert a hét helyszín rengeteg izgalmas kalanddal ajándékoz meg bennünket. Akadnak kiemelkedő alakítások is, számomra például Daisy Ridley játéka átlagon felüli ebben a részben. Adam Driver jelenléte ebben az epizódban halványabb és a többiek is gyengécskék, kivéve talán Oscar Isaac -et (aki a harmadik trilógia szerintem legjobb karakterét formálja meg) és szegény Carrie Fishert, akinek megjelenésén és halálán nehéz könnyek nélkül túllépni. 
Ha a Skywalker korát a többi 10 résszel vetjük össze akkor bizony az utolsó helyre kerül. Első megtekintésre blogunk néhány szerkesztőjénél még beelőzte a Baljós árnyakat a Klónok támadását illetve a Last Jedit is, ám később megvitatva (és többször újranézve) sereghajtóvá vált. Sajnos jó ideig csámcsoghatunk még az eddig elkészült 11 epizód hibáin és erősségein (köztük a IX. epizód értékelésén) mert csak 2026-ra várható a 10.epizód.
Mérleget vonva: a Skywalker korát ajánlani tudjuk a látvány-filmek kedvelőinek és a Star Wars fanoknak is, ha képesek elfogadni, hogy ezúttal nem kapnak koherens, logikus és jól felépített történetet. Viszont a kalandok sora sok mindenért kárpótol bennünket, elvégre mégis csak egy baromi látványos és különleges fantázia-világba repít bennünket egy messzi-messzi galaxisba.
Felhasznált anyagok:

2019.12.27.02:00






























 Az ezüstérmes epizód nálam (és az IMDb több, mint 1 millió szavazójánál is) a New Hope, vagy Egy új remény (IV.), melynek eredeti címe 1977-ben még Csillagok háborúja volt ám később (1981-ben) ezt megváltoztatták, mert a sorozat egésze kapta  a Star Wars címet. Ebben a részben mutatkoznak be a főbb karakterek és ebben ismerjük meg a "játékteret" is, vagyis ennek a sajátos világnak a helyszíneit, szabályait illetve alap-összefüggéseit. Élvezetes Leia megszöktetése a Halálcsillagról (a kulcsszereplők első találkozása) és a yavini csata is, mely az egész SW kronológia egyik legfontosabb eseménye (és a SW időszámítás alapja).
Az ezüstérmes epizód nálam (és az IMDb több, mint 1 millió szavazójánál is) a New Hope, vagy Egy új remény (IV.), melynek eredeti címe 1977-ben még Csillagok háborúja volt ám később (1981-ben) ezt megváltoztatták, mert a sorozat egésze kapta  a Star Wars címet. Ebben a részben mutatkoznak be a főbb karakterek és ebben ismerjük meg a "játékteret" is, vagyis ennek a sajátos világnak a helyszíneit, szabályait illetve alap-összefüggéseit. Élvezetes Leia megszöktetése a Halálcsillagról (a kulcsszereplők első találkozása) és a yavini csata is, mely az egész SW kronológia egyik legfontosabb eseménye (és a SW időszámítás alapja).  A klasszikus részekből álló trilógia befejező epizódja, az 1983-as Jedi visszatér kerül nálam a harmadik helyre, mert ebben a részben még érezhető a klasszikus fejezetek eredetisége és karaktereinek hitelessége. Ugyanakkor illúzió-romboló részeket is találhatunk benne, mint az Endor bolygón felbukkanó játékmackók (Ewokok) idegesítő infantilizmusa és a végső, Luke - Darth Vader összecsapás kidolgozatlansága. Mégis: ebben a részben láthatjuk Vader "megtérését", majd halálát (és "valódi" arcát), illetve a felkelés nagy győzelmét. Mondhatni az egyik legpozitívabb fejezet, amelyben még a "nagy öregek" játszanak: a fiatal (akkor épp 41 éves) Harrison Fordot, a 31 éves Mark Hamillt és a 27 éves Carrie Fishert.
A klasszikus részekből álló trilógia befejező epizódja, az 1983-as Jedi visszatér kerül nálam a harmadik helyre, mert ebben a részben még érezhető a klasszikus fejezetek eredetisége és karaktereinek hitelessége. Ugyanakkor illúzió-romboló részeket is találhatunk benne, mint az Endor bolygón felbukkanó játékmackók (Ewokok) idegesítő infantilizmusa és a végső, Luke - Darth Vader összecsapás kidolgozatlansága. Mégis: ebben a részben láthatjuk Vader "megtérését", majd halálát (és "valódi" arcát), illetve a felkelés nagy győzelmét. Mondhatni az egyik legpozitívabb fejezet, amelyben még a "nagy öregek" játszanak: a fiatal (akkor épp 41 éves) Harrison Fordot, a 31 éves Mark Hamillt és a 27 éves Carrie Fishert. Negyedik az utolsó Lucas-film, a 2005-ös Revenge of the Sith (III. rész) Az első trilógia záró epizódja Anakin Skywalker átalakulását mutatja be, mégpedig a franchise leglátványosabb fénykard-párbajával (a Mustafar lávabolygón). Méltánytalanul alábecsült rész, mely az IMDb szavazóknál csak a hatodik helyig jutott, vagyis az Internet Movie Databasén a klasszikus részek az Ébredő erő és a Zsivány egyes is megelőzik. Mégis azt mondom: kivételesen jó a rendezése és forgatókönyve, még ha Hayden Christensen némi csalódást is okoz benne. Ütős például az elején a Coruscanti csata és a látványvilág is végig a filmben. Nagyot alakít Windu mester szerepében Samuel L. Jackson is.
Negyedik az utolsó Lucas-film, a 2005-ös Revenge of the Sith (III. rész) Az első trilógia záró epizódja Anakin Skywalker átalakulását mutatja be, mégpedig a franchise leglátványosabb fénykard-párbajával (a Mustafar lávabolygón). Méltánytalanul alábecsült rész, mely az IMDb szavazóknál csak a hatodik helyig jutott, vagyis az Internet Movie Databasén a klasszikus részek az Ébredő erő és a Zsivány egyes is megelőzik. Mégis azt mondom: kivételesen jó a rendezése és forgatókönyve, még ha Hayden Christensen némi csalódást is okoz benne. Ütős például az elején a Coruscanti csata és a látványvilág is végig a filmben. Nagyot alakít Windu mester szerepében Samuel L. Jackson is. Bár sok bírálat érte JJ. Abrams 2015-ös rendezését - mondván: a klasszikus részek paneljeiből építette fel filmjét és biztonsági játékot játszva gyakorlatilag "lekoppincsolta" a bevált motívumokat (hatásvadász csomagolásban) - szerintem viszont a Force Awakens igenis jó kis Star Wars mozi. A sok "áthallás" ellenére is egyedi, ugyanakkor megidézi a Csillagok háborúja hangulatot is. Nagyon jók a humoros részek, a Rey - Finn - Solo hármas együttműködése és Leia szívmelengető felbukkanása. Nagyon élvezetés a Jakkun való hajsza az Ezeréves Sólyommal a TIE fighterek elől, viszont gáz Kylo Ren gyerekes dühöngése, a
Bár sok bírálat érte JJ. Abrams 2015-ös rendezését - mondván: a klasszikus részek paneljeiből építette fel filmjét és biztonsági játékot játszva gyakorlatilag "lekoppincsolta" a bevált motívumokat (hatásvadász csomagolásban) - szerintem viszont a Force Awakens igenis jó kis Star Wars mozi. A sok "áthallás" ellenére is egyedi, ugyanakkor megidézi a Csillagok háborúja hangulatot is. Nagyon jók a humoros részek, a Rey - Finn - Solo hármas együttműködése és Leia szívmelengető felbukkanása. Nagyon élvezetés a Jakkun való hajsza az Ezeréves Sólyommal a TIE fighterek elől, viszont gáz Kylo Ren gyerekes dühöngése, a  Hatodik a listán a 2018 -as, Ron Howard által elkészített Solo: A Star Wars story. Ez az epizód sokkal inkább egy űr-western, mint valódi Csillagok háborúja mozi. Első számú problémája a főhőst alakító Alden Ehrenreich, és itt most nem arra gondolok, hogy "bárkit választanak, az úgysem hasonlíthatna a fiatal Harrison Fordra", hanem arra, hogy kevés karizma van a fickóban. A csibészes nézést leszámítva, mert az tulajdonképpen működik. Tud humort és lezserséget vinni a karakterbe és végül is ezek is Han Solo jellemvonások. A Solo filmnek a forgatókönyve és a rendezése is  lehetne "sztarvarszosabb", szinte csak néhány jelenetre lehet ráfogni azt, hogy bármi köze is lenne a franchise -hoz. Ugyanakkor felbukkan az Ezeréves Sólyom - kiderül hogyan nyerte el Landótól Han -, látjuk Han és Csubi első találkozását, illetve magyarázatot kapunk Solo kapitány nevének eredetére is. Ez a jelent önmagában is a középmezőnyig dobja a filmet, annyira jól sikerült megcsinálni.
Hatodik a listán a 2018 -as, Ron Howard által elkészített Solo: A Star Wars story. Ez az epizód sokkal inkább egy űr-western, mint valódi Csillagok háborúja mozi. Első számú problémája a főhőst alakító Alden Ehrenreich, és itt most nem arra gondolok, hogy "bárkit választanak, az úgysem hasonlíthatna a fiatal Harrison Fordra", hanem arra, hogy kevés karizma van a fickóban. A csibészes nézést leszámítva, mert az tulajdonképpen működik. Tud humort és lezserséget vinni a karakterbe és végül is ezek is Han Solo jellemvonások. A Solo filmnek a forgatókönyve és a rendezése is  lehetne "sztarvarszosabb", szinte csak néhány jelenetre lehet ráfogni azt, hogy bármi köze is lenne a franchise -hoz. Ugyanakkor felbukkan az Ezeréves Sólyom - kiderül hogyan nyerte el Landótól Han -, látjuk Han és Csubi első találkozását, illetve magyarázatot kapunk Solo kapitány nevének eredetére is. Ez a jelent önmagában is a középmezőnyig dobja a filmet, annyira jól sikerült megcsinálni. A középmezőnyben van listámon a 2016 -os spin-off epizód, a Rogue One mely hatalmas magyarországi rajongótáborral rendelkezik. Gareth Edwards  izgalmas, de sötét hangulatú, háborús filmet rakott, melynek illeszkednie kellett mind az előzményekhez (Sith-ek bosszúja), mind a követő epizódhoz (Egy új remény). Ezt ugyan Edwards remekül megoldotta, viszont szakított számtalan korábbi Star Wars stílusjeggyel: nincsenek fénykardok, alig kapunk az Erő misztériumából, pár percre bukkan csak fel Darth Vader és a vidám optimizmus helyett komorság adja az alaphangulatot (a végén az összes szereplő halálával). Vannak benne egészen zseniális jelenetek is, mint a a film végén Darth Vader a 123. és 127. perc közt személyesen támadja meg a felkelők egyik hajóját, hogy visszaszerezze a Scarifról ellopott Halálcsillag tervrajzokat (az már más kérdés, hogy miért kell adathordozókat kergetni egy ennyire fejlett világban). Felicity Jones és Diego Luna gyengécske alakítást nyújtanak, főleg utóbbi tűnik karakteridegennek (nehéz elhinni egy ekkora kis csenevész emberkéről, hogy rettenthetetlen felkelő vezér).
A középmezőnyben van listámon a 2016 -os spin-off epizód, a Rogue One mely hatalmas magyarországi rajongótáborral rendelkezik. Gareth Edwards  izgalmas, de sötét hangulatú, háborús filmet rakott, melynek illeszkednie kellett mind az előzményekhez (Sith-ek bosszúja), mind a követő epizódhoz (Egy új remény). Ezt ugyan Edwards remekül megoldotta, viszont szakított számtalan korábbi Star Wars stílusjeggyel: nincsenek fénykardok, alig kapunk az Erő misztériumából, pár percre bukkan csak fel Darth Vader és a vidám optimizmus helyett komorság adja az alaphangulatot (a végén az összes szereplő halálával). Vannak benne egészen zseniális jelenetek is, mint a a film végén Darth Vader a 123. és 127. perc közt személyesen támadja meg a felkelők egyik hajóját, hogy visszaszerezze a Scarifról ellopott Halálcsillag tervrajzokat (az már más kérdés, hogy miért kell adathordozókat kergetni egy ennyire fejlett világban). Felicity Jones és Diego Luna gyengécske alakítást nyújtanak, főleg utóbbi tűnik karakteridegennek (nehéz elhinni egy ekkora kis csenevész emberkéről, hogy rettenthetetlen felkelő vezér). A legtöbbet kritizált, legtöbb bírálatot kapott, 1999-es Baljós árnyak megvédéséért vagy tucatnyi alkalommal kaptam már hideget - meleget én mégis mindig kitartom amellett, hogy ennek a résznek a középmezőnyben van a helye (nem pedig leghátul, ahová az IMDb szavazók száműzték). Persze az is érthető, hogy rajongók nehezen bocsátották meg Lucasnak a Jar Jar Binks színvonalú "húzásokat" ebben a részben és a sok gagyiságot, amit belepakolt ebbe az epizódba. Ugyanakkor ebben a részben láthatjuk a zseniális Qui-Gon Jinn - Obi Wan Kenobi - Darth Maul hármas párbajt és ebben a fejezetben szerepel a franchise legkarizmatikusabb figurája is, Qui-Gon Jinn Liam Neeson alakításában. Látványos, bár valóban gyerekes epizódról van tehát szó.
A legtöbbet kritizált, legtöbb bírálatot kapott, 1999-es Baljós árnyak megvédéséért vagy tucatnyi alkalommal kaptam már hideget - meleget én mégis mindig kitartom amellett, hogy ennek a résznek a középmezőnyben van a helye (nem pedig leghátul, ahová az IMDb szavazók száműzték). Persze az is érthető, hogy rajongók nehezen bocsátották meg Lucasnak a Jar Jar Binks színvonalú "húzásokat" ebben a részben és a sok gagyiságot, amit belepakolt ebbe az epizódba. Ugyanakkor ebben a részben láthatjuk a zseniális Qui-Gon Jinn - Obi Wan Kenobi - Darth Maul hármas párbajt és ebben a fejezetben szerepel a franchise legkarizmatikusabb figurája is, Qui-Gon Jinn Liam Neeson alakításában. Látványos, bár valóban gyerekes epizódról van tehát szó. A Baljós árnyak után a másik nagyon sok bírálatot kapott rész a 2002-es Attack of the Clones (II. epizód) annak dacára, hogy ebben van az egyik legnagyobb jedi-bevetés a sorozatban, mégpedig a Geonosis bolygón (csata előbb a jedik és a droidok között, majd a klónsereg és a droidok összecsapása során). Nekem tetszik a három szörny is (acklay, reek és nexu), melyek az elfogott Anakint, Obi Want és Padmét támadják, amikor azok oszlopokhoz vannak láncolva és épp halálukra várnak. Akciódús és látványos ahogyan megmenekülnek és végeznek a rémekkel. Végül ütős a Dooku kontra Anakin párbaj is a film végén (melyben Dooku levágja Anakin jobb karját). Negatívum viszont a teljesen nyálas szerelmi kínlódás az ifjú Anakin és Padmé között, illetve nagyjából a film első kétharmada úgy ahogy van, benne Hayden Christensen ripacskodásával (mint durcás kamasz).
A Baljós árnyak után a másik nagyon sok bírálatot kapott rész a 2002-es Attack of the Clones (II. epizód) annak dacára, hogy ebben van az egyik legnagyobb jedi-bevetés a sorozatban, mégpedig a Geonosis bolygón (csata előbb a jedik és a droidok között, majd a klónsereg és a droidok összecsapása során). Nekem tetszik a három szörny is (acklay, reek és nexu), melyek az elfogott Anakint, Obi Want és Padmét támadják, amikor azok oszlopokhoz vannak láncolva és épp halálukra várnak. Akciódús és látványos ahogyan megmenekülnek és végeznek a rémekkel. Végül ütős a Dooku kontra Anakin párbaj is a film végén (melyben Dooku levágja Anakin jobb karját). Negatívum viszont a teljesen nyálas szerelmi kínlódás az ifjú Anakin és Padmé között, illetve nagyjából a film első kétharmada úgy ahogy van, benne Hayden Christensen ripacskodásával (mint durcás kamasz). A lista legvégén helyet foglaló filmeknél már nagyon nehéz minőségi különbségeket tenni: a 2017-es Last Jedi, mely Rian Johnson meghökkentő Star Wars kísérleteként a leginkább megosztó Csillagok háborúja epizód lett, ugyanolyan gyengécskére sikerült, mint J. J. Abrams Skywalker kora. Az Utolsó Jedik (VIII. rész) túl sok gagyiságot tartalmaz, de a legnagyobb baj az vele, hogy Luke Skywalker karakteréből egy pukkancs vénembert csinált. Durcáskodik, hülye vicceket süt el, tojik az ősi Jedi tekercsekre és úgy általában tesz mindenre. Aztán ott van a sok egyéb zagyvaság: Leia lebegése a világűrben (mert hogy rá nem hatnak a fizika törvényei), aztán Holdó admirális akciója (amikor fénysebességgel elindulva pusztítja el az Első Rend főhajóját) és persze Snoke űbergáz halála, amikor a mellette lévő fénykard nyírja ki (Kylo Ren akaraterejének engedelmeskedve elfordul mellette). Nagyon hervasztó az ellenállás felszámolódása is, hisz a film végére annyian maradnak, hogy elférnek a Millennium Falcon rakterében. Pozitívum a maradék részek látványvilága és Adam Driver alakítása. Ezek mentenek valamicskét az egészen. (Hozzáteszem Poe Dameron karaktere és Oscar Isaac alakítása szintén a pozitívumok közé került nálam.)
A lista legvégén helyet foglaló filmeknél már nagyon nehéz minőségi különbségeket tenni: a 2017-es Last Jedi, mely Rian Johnson meghökkentő Star Wars kísérleteként a leginkább megosztó Csillagok háborúja epizód lett, ugyanolyan gyengécskére sikerült, mint J. J. Abrams Skywalker kora. Az Utolsó Jedik (VIII. rész) túl sok gagyiságot tartalmaz, de a legnagyobb baj az vele, hogy Luke Skywalker karakteréből egy pukkancs vénembert csinált. Durcáskodik, hülye vicceket süt el, tojik az ősi Jedi tekercsekre és úgy általában tesz mindenre. Aztán ott van a sok egyéb zagyvaság: Leia lebegése a világűrben (mert hogy rá nem hatnak a fizika törvényei), aztán Holdó admirális akciója (amikor fénysebességgel elindulva pusztítja el az Első Rend főhajóját) és persze Snoke űbergáz halála, amikor a mellette lévő fénykard nyírja ki (Kylo Ren akaraterejének engedelmeskedve elfordul mellette). Nagyon hervasztó az ellenállás felszámolódása is, hisz a film végére annyian maradnak, hogy elférnek a Millennium Falcon rakterében. Pozitívum a maradék részek látványvilága és Adam Driver alakítása. Ezek mentenek valamicskét az egészen. (Hozzáteszem Poe Dameron karaktere és Oscar Isaac alakítása szintén a pozitívumok közé került nálam.) Végül az utolsó helyezett. J.J. Abrams sem tudta elkerülni Rian Johnson és Ron Howard sorsát a IX. epizód elkészítésénél és szintén erősen megosztó részt rakott össze 2019-ben, Skywalker kora címmel. Bár kétségtelenül látványos és fordulatokban gazdag a film, sok az érthetetlenség is benne, így a széria legvégén a helye. Hogyan kerül elő Palpatine (miért pont most, hogyan élte túl a hatodik részt), voltaképp miben hal meg Kylo Ren, az uralkodó és Leia, honnan kerül elő a Végső Rend gigantikus flottája csak néhány kérdés, mely végig megválaszolatlan marad. Ugyanakkor egy szédítő rohanás, pörgős cselekménysorozat az egész epizód, mely inger-gazdag látványvilággal és rengeteg izgalommal ajándékoz meg bennünket. Jók a szereplők is, bár a karakterek illogikus viselkedése néhol erősen megzavarja az élvezhetőséget.
Végül az utolsó helyezett. J.J. Abrams sem tudta elkerülni Rian Johnson és Ron Howard sorsát a IX. epizód elkészítésénél és szintén erősen megosztó részt rakott össze 2019-ben, Skywalker kora címmel. Bár kétségtelenül látványos és fordulatokban gazdag a film, sok az érthetetlenség is benne, így a széria legvégén a helye. Hogyan kerül elő Palpatine (miért pont most, hogyan élte túl a hatodik részt), voltaképp miben hal meg Kylo Ren, az uralkodó és Leia, honnan kerül elő a Végső Rend gigantikus flottája csak néhány kérdés, mely végig megválaszolatlan marad. Ugyanakkor egy szédítő rohanás, pörgős cselekménysorozat az egész epizód, mely inger-gazdag látványvilággal és rengeteg izgalommal ajándékoz meg bennünket. Jók a szereplők is, bár a karakterek illogikus viselkedése néhol erősen megzavarja az élvezhetőséget. 
 
 

 
 
 
 


