Star Wars Univerzum

Star Wars

Han Solo sztori, egy könnyed kalandfilm (kritika) [36.]

2018. május 27. - Rebel Alliance

Nagyon vártuk már a második Star Wars spin-off fejezetet, hiszen sztorija a rajongók számára kiemelten fontos és kiváltképpen közkedvelt figura, Han Solo fiatal éveit mutatja be. Ron Howard elkészítette ezt az új epizódot, legalábbis annak végső változatát, miután átvette a rendezői széket az eredetileg megbízott Phil Lordtól és Chris Millertől. Hogy a két úriember milyen SW mozit csinált volna (ha nem rúgják ki őket a Disney vezetői), talán soha nem derül ki, de Howard több stílusból válogathatott: készíthetett komor drámát, mint a Rogue One, gyerekfilmet, mint a Baljós árnyak, vagy akár a klasszikus részek másolatát, mint az Ébredő erő (esetleg formabontó poénözönt, mint a VIII. epizód). Ron azonban egyik mellett sem döntött, inkább vérbeli kalandfilmet készített (némi western beütéssel). [IMDb lap]

hansolo.jpg

A Solo filmet két szempont mentén is lehet értékelni: az egyiket a többi Star Wars epizódhoz való viszonyítás koordinátája adja, a másikat pedig a Lucas által 1977-ben megteremtett eredeti Han Solo karakterhez való hűség mérlegelése jelenti. Ha a többi részhez mérjük, a Solo film sajnos sem a látvány, sem a sztori, sem pedig a szereplők terén nincs a franchise eddigi epizódjainak élvonalában. Elmarad a klasszikus részektől és a Sithek bosszújától, illetve a VIII. epizódtól is. Ha az eredeti figurához, a Harrison Ford által megjelenített 1977-es űr-vagányhoz nézzük, akkor már árnyaltabb az összkép.

Ugyanakkor ma 29 éves Alden Ehrenreich és az 1977-ben 35 éves Harrison Ford összevetése nem könnyű feladat, de fussunk neki. A Ford által 41 évvel ezelőtt megjelenített karakter a New Hope –ban, a Birodalom visszavágban és a Jedi visszatérben egy dörzsölt, beképzelt, ugyanakkor magabiztos vagány, aki karizmatikus figura és erős vezéregyéniség is. Meg tudja magát védeni, ha bajba kerül, simán lelövi a ráküldött bérgyilkosokat (villámgyorsan végez Greedoval) és kemény ökle van, ha bunyóról van szó. Közben van humora és megfellebbezhetetlenül kinyilvánítja véleményét a világ dolgairól („humbug ez én mondom”). Tetteivel szeret kérkedni és bevállalja a kihívásokat minden helyzetben (például űrhajójával). Nem tűri, ha parancsolgatnak neki és rámenős a nőkkel. Egy magas, erős pasas, gyors észjárással, kőkemény kiállással. Ilyen volt Han Solo 41 éven keresztül azok emlékeiben, akik a kezdetektől szerették karakterét. Aztán most Ron Howard illetve Alden Ehrenreich teremtettek nekünk egy új Solot. Ez a srác azonban nem egy kategória a másikkal: nem vezéregyéniség – szinte az egész film alatt másokhoz igazodik, mások utasítgatják – nem az jön le róla, hogy kemény fickó lenne (12 centivel el is marad Fordtól) és hiányzik belőle az az öntörvényű vagányság is, ami Fordot áthatotta Solo szerepében.

hansolo3.jpg

Ami miatt árnyaltan kell mégis fogalmazzunk az a csibészes mosoly és vagány tekintet, amit Ehrenreichnek azért sikerült megragadnia. Bizonyos pillanatokban be kell ismerni: igenis emlékeztetett a fiatal Fordra. Voltak a filmben helyzetek, mikor magabiztosnak látszott és hozta a karaktert. Sajnos ezek azonban jobbára csak felvillanásokként jelentek meg. Tény, hogy a forgatókönyv sem segítette éppen a dolgát, hiszen az ifjú Solo kevés lehetőséget kap karizmájának megmutatására. Howard egyszerűen beosztottá degradálta a karaktert, olyan alakká, aki örökké mások utasításait követi. Solo már a Corellia bolygóról is csak úgy tud megszökni, hogy Tobias Beckett –nek (Woody Harrelson) a simlis katonának és bandavezérnek gazsulál. Aztán végig az árnyékában marad, az idősebb férfi parancsait követi. Harrelson pedig lejátssza a vászonról Ehrenreichot.

Ami magát az alapsztorit illeti.  … innen spoileresen folytatom egy bekezdés erejéig (bekeretezett, dőltbetűs rész)

Adott egy huszonéves, bűnözésből élő pár, akik meg akarnak szökni egy birodalom uralta bolygóról (a Corelliaról) de ez csupán egyiküknek sikerül. A férfi (Han) elmenekülése után beáll a birodalmiakhoz, hogy pilóta kiképzést kapjon. Ez az első számú logikátlanság: ha annyira pilóta akar lenni a birodalmiaknál, miért szökik el? Simán beállhatna törvényesen is közéjük, mint corelliai lakos Aztán a pilóta-kiképzés után csatlakozik egy néhány fős kis csapathoz, akik egy nagy dobásra készülnek: 100 kg koaxiumot akarnak ellopni egy birodalmi vonatról. (Hogy mi a fene az a koaxium, nem derül ki. Talán valamiféle energiahordozó, de az biztos, hogy nagyon értékes, mert ezért töri magát mindenki, végig a film alatt.) Csakhogy a kis csapat – melynek vezetője Beckett (Woody Harrelson) – mint kiderül, nem magának akarja ellopni el a cuccot, hanem a galaxis egyik legveszélyesebb bűnözőjének Dryed Vossnak (Paul Bettany). Han így is csatlakozik hozzájuk, majd az akció kudarca után azt is vállalja, hogy Vos adósa legyen. Második számú logikátlanság: miért lesz önként Vos rabszolgája, amikor neki alapból semmi köze nincs ahhoz, hogy Beckett tartozik a fő-fő űrgengszternek? Végül a Beckett – Han páros egy másik akciót hajt végre a koaxiumért – egy űrbánya ellen - amiben már részt vesz Han ifjúkori szerelme is, akitől a film elején szakad el, ő Qi’ra (Emila Clarke), illetve tevékeny csapattag lesz a galaxis leggyorsabb űrhajójával rendelkező Lando is (Donald Glover). A sztori végét dilemma zárja: adják e oda a sikeresen ellopott koaxiumot Vossnak, vagy inkább a felbukkanó ellenállókat segítsék? És végül a csattanó: kiderül kinek dolgozik valójában Qi’ra? 

Ami a történetet illeti: nem egy grandiózus sztori, végig rablásokról szól, afféle bűnügyi kalandfilmmé változtatva a filmet. Ugyanakkor vannak benne pozitívumok is: ilyen például Han Solo nevének „kialakulása” (nekem tetszett ahogyan megoldották) és az is, ahogyan Chewbacca illetve Han először találkoznak egymással a birodalmi hadsereg fogságában. Pozitívum a film mozgalmassága, a sok üldözéses jelenet.

hansolo2.jpg

Negatívum a misztikum teljes hiánya, hiszen még csak nyomokban sem hallunk utalást arra vonatkozóan, hogy a történet helyszíne mégis csak egy Jedi lovagokkal, fénykardokkal, Erővel és különleges képességekkel teli univerzum. Negatívum az is, hogy egyszer sem láthatjuk viszont a klasszikus Star Wars helyszíneket, így nincs sehol nincs például Corurscant (pedig elvben a Galaktikus Köztársaság, később Birodalom fővárosa), vagy a Naboo, a Tatooine, Jedha, vagy Scarif. Sehol egy utalás az ekkor már javában zajló háttér-konfliktusokról, például az uralkodó (Palpatine) diktatúrájáról, a birodalmiak rémtetteiről és a készülődő ellenállás jeleiről. Pedig amikor Han Solo 24 éves, már Yavin előtt 5 -ben járunk (a SW kronológia szerint Solo Y.e. 29-ben született), így szinte minden erről szól a Galaktikus Birodalomban. Pár évre vagyunk csak a Lázadók Szövetségének megalakulásától, de erre csak az a pár maszkos kamasz (és humanoid) utal, akik a történet végén veszik fel a kapcsolatot Hanékkal. Enyhén szólva is a lázadók devalválása (vagy szándékosan elrejtett gúny), hogy egy tizenéves szeplős leányzó jelképezi a később legendás szövetséget. Nagy kár azért is, hogy Howard még a rohamosztagosokat is "sajnálja" tőlünk, hiszen a klasszikus fehér ruhás birodalmi katonákból is csak párat látunk az egész film alatt. Han és Beckett sem közéjük áll, hanem valamiféle "hétköznapi katonai alakulatban" harcol. A sztori egy legröhejesebb és leggyengébb jelenete, mikor Han a "fronton" lövöldöz Beckettel. (Gyenge, gyenge, gyenge.) Mintha Howard fogadalmat tett volna arra, hogy kihagy minden klasszikus SW elemet filmjéből.

Ami a történetben megjelenített helyszíneket illeti: meglehetősen szegényes a kínálat: a súlypont a havas táj és a sivatag. Ezekből kapunk ugyanis a legtöbbet. A legelső különlegesnek szánt helyszín: egy havas bolygó, ahol egy ipari vonat száguld, tele koaxiummal. A második fontos helyszín a bányabolygó, ahonnan végül sikeresen meglovasítják az értékes anyagot, egy kopár terület, sok földalatti képpel. Végül a harmadik a koaxium finomító bolygója: sivatagos és sivár. A főbb helyszínek közt többnyire a világűrben vagyunk és száguldunk. Nincsenek lenyűgöző óriás városok, furcsa élőlények, különleges helyszínek, melyek azért a SW univerzumnak mindig is fontos részei voltak. Egy lényt azért kapunk, de elég röhejes: egy gigantikus űrpolip, mely majdnem elfogyasztja az Ezeréves Sólymot. 

hansolo4.jpg

Ami a színészi teljesítményekről elmondható: kiemelkedik Emilia Clarke (mint Solo szerelme, lásd fenti képünket), aki elbűvölő szépség (157 cm ide vagy oda), illetve Woody Harrelson (mint Beckett) és Donald Glover (mint Lando Calrissian). Ők hárman vállukon viszik a filmet. Alden Ehrenreich sajnos beleszürkül a karakterébe. Az persze tény, hogy neki volt a legnehezebb dolga, hiszen egy magasra tett lécet kellett megugornia, egy nagy ikont megjelenítenie. És valljuk meg az ifjú Harrison Fordot ezerből egy színész, ha eséllyel tudja megidézni. Érdekes szereplő L3-37, a droid lány Lando mellett. Az eddigi összes Disney-epizódban kiemelt szerepet kaptak a droidok, mondhatni minden résznek meg volt a maga kis droid egyénisége. Az ébredő erőben: BB-8, a Zsiványban K-2SO, a Last Jediben szintén BB-8 (és BB-9E). Ezúttal egy humoros, önérzetes, lázadó robotlányt szemlélhetünk, aki a droidok jogaiért szónokol és gyengéd szálak kötik Landohoz. Meglepően érzelmes jelenet, mikor Landó karjaiban "hal meg". 

Összességében a Solo egy egyszerű, könnyed kalandfilm, minimális Star Wars hangulattal, viszont izgalmakkal és szórakoztató akciókkal telepakolva. Akik valódi SW filmet várnak csalódni fognak, akiknek mindegy, azoknak még "bejöhet". A Csillagok háborúja feelinget egyébként csak az Ezeréves sólyom és Chewbacca látványa idézi meg. Reméljük a IX. epizódban nem így lesz majd és az jobbra sikerül. 19 hónap múlva kiderül. Ez most zsenge 6,8 pontos lett szerintünk. Azért nem 6,5 vagy 7, mert saját (házi) értékelésünkben 6,5 pontot adtunk a Baljós árnyakra és 7-et az Ébredő erőre (illetve a Klónok támadására), a Solo pedig éppen a két szint között van.

U.I.: Ellenőrizetlen forrásból származó, de érdekes hír, hogy míg a nyitó-hétvégeken hazánkban annak idején az Utolsó Jediket 279 ezren, a Zsivány egyest pedig 167 ezren nézték meg, addig a Solo filmre csupán 94 607 -en voltak kíváncsiak (május 26-27).

7csillag_1.jpg

Ha érdekesnek találtad, keresd fel FB közösségünket is! 

sw_logo.jpg

2018.05.27.16:44

A bejegyzés trackback címe:

https://starwarsfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4514005524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor_ 2018.05.27. 21:38:03

A film erőssége a sok akciójelenet, üldözés, rohanás, száguldás ... stb, gyengéje pedig, hogy nyomokban sincs benne semmi sztarvarszos.

Han Solo. 2018.05.27. 21:39:10

@Scriptorius: ... ráadásul Ehrenreich sem éppen egy Han Solo alkat.

Stenonis 2018.05.28. 08:00:42

Nem láttam a filmet.

De könyörgöm. A rohamoszik a Birodalom elitje. Nem fognak minden isten háta mögötti bolygón állomásoztatni egy tucatot.

Egy galaxis marha nagy, több milliárd, akár ezermilliárd csillaggal. Mi az istenért keringnének a szereplők 3-4 bolygó körül?

És akkor most számold ki, hogy egy jedire mennyi lakott bolygó juthat. Csomó helyen esti mesék szereplői lehetnek. A IV. részben simán leboszorkányságozza az egyik birodalmi tiszt az Erőt. Vader előtt :)

Bűnözők és csempészek alapvetően nem nagyon szoktak a politikával foglalkozni. Feltehetően ezért nem került elő a szereplők közti beszélgetsében, hogy éppen milyen döntést hozott legutóbb a Birodalmi tanács és hogy ünneplik a császár szülinapját.

Han Solo. 2018.05.28. 08:04:55

@Stenonis: szóval szerinted a Corellia egy "isten háta mögötti hely"? Ehhez képest Y.e. 1 -ben itt alakul meg a Lázadók Szövetsége és itt készítik a galaxis legjelentősebb hajóit is. Hogy miért "keringenének" a főszereplők 3-4 bolygó körül? Mondjuk mert az egyik konkrétan a főváros, Coruscant. Kicsit fura kihagyni az egészből, nem? Ami a Jediket illeti: Jeddha a legfőbb szent helyük, de egy k*rva szó sem esik arról sem. (Mellesleg magukról a jedikről és az Erőről sem.) Meg, hogy abűnözők nem szoktak politikával foglalkozni? Ez tetszikl. Neked a galláros bűnözés kifejezés nem sokat mond, mi? A Cosa Nostra azért meg van?

Han Solo. 2018.05.28. 08:05:56

....@Stenonis: ... mondjuk nem volna baj, ha megnéznéd a filmet. :-)))

HARP3R 2018.05.28. 08:53:49

Ha Ron Howard ennyire NEM Csillagok háborúja filmet készitett, akkor a két, eredetileg megbízott fickó valószínűleg nagyon is olyat akart volna csinálni. Igazi Star Wars feelinggel. De a banya (Kathleen Kennedy) nem hagyta.

Petrus Rosidus Maximus 2018.05.28. 09:02:00

Az ember beül egy Star Wars filmre, aztán kap egy űrwesternt. Ron Howard meg csináljon fos kalandfilmeket, de tartsa magát távol az univerzumtól. Kurvára semmi köze hozzá.

bati67 2018.05.28. 14:37:01

Láttam a filmet (moziban). Nekem tetszett a fiatal Han Solo! Sokszor bevillant az 'eredeti' Han!

És várom a folytatást, mert kíváncsi vagyok a csaj és a szarvacskás főnöke biznicére... :-)

JG 2018.05.28. 14:42:32

@Han Solo.: "Nézd, öcsi, én bejártam a galaxist keresztül-kasul, jó sok cifra dolgot láttam, de olyat még sohasem, ami bebizonyította volna, hogy van valami hatalmas Erő, ami mindent irányít... Az én sorsomat nem irányítja semmiféle misztikus energiamező, humbug ez, én mondom!" Valószínüleg ezért nem foglalkoznak nagyon a Jedikkel és a hozzá tartozó "humbuggal".
Az, hogy a Szövetség alapítása a Corellia bolygón történik, pont azt támasztja alá, hogy isten háta mögötti, de legalábbis valamennyire eldugott hely, nem gondolom, hogy az alapító tagok a Coruscanton a Palpatine szobor alatt énekelve-táncolva vitatnák meg, hogyan kellene puccsolni. (És mondjuk a csillagrombolók építésérôl sem küldenek live-streamet a mindenhol ingyenesen nézhetô kijelzôkre)
A bûnözôk foglalkoznak politikával, de nem a csempész Soloval vagy Beckett-tel fogják ezt megvitatni.
Ami a StarWars feelinget illeti, igen, lehetett volna még több kikacsintást belesajtolni, de azért volt ebben StarWars bôven (menekülés a bányászbolygóról a zenei aláfestéssel, konkrétan az egyik legjobb jelenet ever.)
Azt kellene definiálni, hogy most akkor mi számít StarWars filmnek.

Han Solo. 2018.05.28. 21:41:16

@JG: A "Corellia eldugott hely, ezért nincsenek rajta rohamosztagosok" vitának kevés értelme van. Ron Howard nem nagyon akart ott storm troopereket láttatni. Ennyi. Egyébként néhány bekerül a kamera látóképébe itt-ott. Ami meg a bűnözőket illeti: a birodalom helyzete igenis kellene hogy érdekelje őket, beszédtéma szintjén is. Nem életszerű egy olyan gengszter szervezet, melyet nem foglalkoztat a politika-társadalmi-gazdasági helyzet, mivel lehetőségeiket szervesen meghatározza. Amikor 1919-ben az amerikai kongresszus bevezette a szesztilalmat az alvilág azonnal reagált: megindult a szeszcsempészet. De lehetne vagy száz példát hozni. Az a sajnálatos valóság, hogy Howard tehet arról, hogy mindezekre nem gondolt.

HARP3R 2018.05.29. 00:21:11

@Han Solo.: Egyszerűen NEM AKART igazi Star Wars filmet készíteni.

Han Solo. 2018.05.29. 18:59:28

@HARP3R: Ez azért egy riasztó tendencia. Mármint az, hogy a Disney által felkért rendezők egy része, -- a R1 et elkövető Gareth Edwards és ezt a mostani rémséget készítő Rom Howard -- nem képesek (és hajlandóak) igazi SW mozikat csinálni. Most már csak J.J.Abramsban bízhatunk. Az Ébredő Erő úgy ahogy beleillik még az Univerzumba és talán a 9 rész is hasonlóan vagy jobban Star Wars film lesz majd. Megkezdődött a visszaszámlálás: www.howmanydaysuntilstarwars.com/

JG 2018.05.30. 08:09:43

Mást várunk egy StarWars filmtôl. Engem a CloneWarsban ist idegesitettek azok a reszek, ahol a politikáról, ármányról és cselszövésről volt szó. Azt el tudom képzelni egy ilyen filmben, hogy egy-egy megjegyzés erejéig a csempészek felszínesen (rajongók számára jól ismert háttérinformációkkal megspékelten) politikai eseményekről beszélnek. (Mint a hogy az alkoholcsempésznek is az volt a fontos, hogy melyik rendőr van benne a buliban és nem a tilalom mikéntje / hogyanja.). Azért írom, hogy mindenki mást akar egy SW filmben látni: nekem a Falcon vagy egy-egy ismerős karakter, helyszín vagy űrhajó fontos egy ilyen filmben. Nekem tetszett, lehet, hogy meg is nézem mégegyszer.

HARP3R 2018.05.30. 09:08:45

@JG: .... a hétköznapi helyzetektől és "békeidős" csempész sztoriktól ez azért nagyon eltér, hiszen a
66 -os parancs óta (Palpatin féle puccs es a Birodalom létrejötte) a Galaxis tökéletesen átalakult: Y.e.19 és Y.e.1 közt (amikor megszületik az Ellenállás) vagyis pont Solo fiatalsága alatt kiépül a nagymiffok rendszere a "mindent ellenőrzés" szokása. A csempészek épp a birodalmiak elől bujkálnak ekkor, velük kergetőznek hajóikkal. Óriasi szarvashiba volt kihagyni a birodalmi szálat a filmből. A hard core rajongoknál kábé lenullázta a film hitelességét. Legalábbis Star Wars filmként.

Han Solo. 2018.05.30. 09:13:56

@HARP3R: végre! ... Ezzel tökéletesen egyetértek!

Ursus Arctus 2018.05.30. 23:13:18

A Solo-film már csak névleg Star Wars produkció. Howard láthatóan nem akart igazi Csillagok háborúja filmet készíteni. Érthetetlen, hogy miért szakította el ennyire Han Solo alakját a Galaxistól. Csinált egy tucat alkotást az Ezeréves sólommal és Csubakkával.

Billy Hill 2018.07.23. 21:19:33

Érdekeseket írtok! Nekem leginkább az volt a "bajom" vele, hogy túl hosszú, lehetne egy sor történést sűríteni. (De mondjuk általában is igaz, hogy "régen" volt jó sok 1:30 vagy 1:45 hosszúságú film, "ma" meg már két óra alatt nem lehet megállni...) SZPOJLER! Amúgy fénykardok száma a filmben > 1, szóval ez legalább pipa. (Mondjuk nem annyira örültem, hogy már a Clone Wars sorozatban felélesztették Tudjuk-kit. Érthető persze, mert egy elég markáns karakter, akit maga Lukács mester kukázott anno túl korán, sokkal több lett volna benne.) Számomra a film egy kicsit jobb lett, mint amire számítottam; mondjuk az erős-női-szereplők vonal természetesen itt is jelen van (Enfys, Qi'ra, L3) meg van benne pár hülyeség (pl. a galaxis egy drága nyersanyagát egy lerobbant infrastruktúrájú bolygó tengerparti szikláin található régi csőrendszerben kell finomítani, mint amikor az ember Bronx-ban elviszi a ruháit a mosodába), de nem volt túltolva a hülyeség az elviselhetetlenségig. Szóval nálam eddig Rózsa Egyes és Szóló vs. Episode VII és VIII: 2:0.
süti beállítások módosítása