Rebel Alliance - Star Wars univerzum

A Star Wars és a rendezői szabadság

2017. június 27. - Rebel Alliance

A június 20 -án már négy hónapja forgatás alatt álló Han Solo antológia-film kapcsán egyre sokasodnak az aggasztó hírek. Nem régiben került napvilágra ugyanis az az információ, hogy a Disney által a Lucasfilm élére delegált Kathleen Kennedy cégvezető asszony egyszerűen kirúgta az eredetileg megbízott rendezőket: Phil Lordot és Christopher Millert. (Az új rendező: Ron Howard lett.) A döntés hátterében a hírek szerint az áll, hogy a két fiatalember neheze tűrte a munkájukba való folytonos beavatkozásokat és az ellentétek így elmélyültek.

han_solo_film.JPG

Az ügy kapcsán felmerülő rendezői szabadság kérdése felbolygatta a médiát és a filmek világát is. Fontos azonban tudni néhány körülményt: az egyik, hogy gigaprojektek, sokmilliárdos beruházások, mondhatni presztizs-filmek kapcsán - mint amilyen egy Star Wars epizód forgatása is - más megvilágításba kerül minden résztvevő szerepköre. Különösen a rendezőé. Ilyen méretű produkcióknál a sok száz fős forgatásokról mindig kiszivárognak információk, mindig sok a véleményformáló (már az első forgatási naptól kezdve) és rengeteg a kritikus. Amellett óriási a tét is, amit a producerek, anyavállalatok és top vezetők nehezen tudnak stressz mentesen, beleszólás és szoros kontroll nélkül kezelni. Egy ilyen típusú film elkészítésekor nem nagyon tud maradéktalanul megvalósulni a rendezői szabadság. Nyilván nem ez a helyzet a kisebb költségvetésű moziknál, művészfilmeknél és a sokkal kisebb publicitással illetve közérdeklődéssel kísért egyéb filmalkotásoknál. A helyzet az, hogy Phil Lord és Christopher Miller vagy nem tudták mindezt, vagy naivan hittek abban, hogy kivételt jelentenek. Hát, ... nem jelentettek.

Mindezzel együtt azonban lényeges, hogy a rendezői szabadság igenis nagyon fontos dolog. A rendező a lehető legfontosabb elem egy film elkészítésekor, hiszen az ő víziója, ízlése, hangulatvilága és stílusa fogja meghatározni a végeredményt. Ha rossz a kapcsolat a vezetőség és a rendezés közt, abból rendszerint pocsék filmek szoktak születni. Már csak azért is így van ez, mert a rendező maga is művész, a művészetet pedig az alkotói szabadság úgy táplálja, mint a tüzet az oxigén. Ha nincs levegő, nincs tűz sem és nem születhet igényes mozi sem.

ron_howard.JPGAz új rendező, a 63 éves Ron Howard [képünkön] öreg róka a szakmában és valószínűleg már pontosan tudja, hogy a Han Solo rendezésekor csak óvatosan, minimális önállósággal alkothat majd. Bár kétségkívül tehetséges, - amit egy Oscar díj és olyan filmek bizonyítanak, mint a Lánglovagok (1991), Egy csodálatos elme (2001), Angyalok és démonok (2009), Váltságdíj (1996), Apollo 13 (1995), Selyemgubó (1985) Túl az óperencián (1992) - kérdés hogy miként viseli majd a felülről érkező rendszeres instrukciókat.

Persze más gondok is vannak a készülő Han Solo mozival: kirúgták például a korábbi vágót is (Chris Dickenst, helyére Pietro Scalia került) és állítólag elégedetlenek a főszereplő, Alden Ehrenreich eddigi alakításával is. Erre utal legalábbis, hogy trénert adtak mellé. (Ez mondjuk elég ciki.)

Mi rajongókként mindenesetre reméljük a gondok megoldódását és már nagyon várjuk az új spin-off fejezet bemutatóját - Alden Ehrenreich, Emilia Clarke, Thandie Newton és Woody Harrelson főszereplésével. Erre egyébként 2018 május 24-én kerül sor, ekkor kerül ugyanis a film a magyar mozikba. A Han Solo film a franchise leginkább kedvelt figurájának ifjú korát (18-24 éves kora közti időszakát) fogja bemutatni. Megtudjuk majd hogyan találkozott először Han Solo és Csubakka és miként nyerték el az Ezeréves Solymot Lando Calrissiantól. Kiderül az is, hogy milyen kalandok, események tették Hant csempésszé és dörzsölt űrvagánnyá.

Reméljük Howard látványos, izgalmas és a Star Wars stílusjegyeket megőrző filmet készít majd, rendezői szabadság ide vagy oda.

 

2017.06.27.(12:20)

 

A Star Wars világ legfontosabb évfordulója: május 25

Annyira fontos dátum május 25. a Star Wars rajongók körében, hogy mi sem feledkezhetünk meg róla, és legalább egy rövid poszt erejéig foglalkozunk az emlékezetes dátummal: 1977 május 25 -tel. 

Negyven évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon az Egyesült Államok mozijaiban, - összesen 32 helyen, főleg nagyvárosokban, például New-Yorkban és Kalifornia metropoliszaiban - bemutatásra került egy film, mely fordulópontot jelentett a mozi és a filmvilág történetében és örökre megváltoztatta mindazt, amit addig a science fiction jelentett. Ezt a fordulópontot a Star Wars megszületése okozta. Az akkoriban csak 33 éves George Lucas által rendezett sci-fi besorolású műről ezen a bizonyos napon egyik készítő vagy szereplő sem gondolta, hogy nagy sikert arat majd. De így lett, másnap a mozikasszák szinte felrobbantak szerte az államokban és a film megkezdte világhódító útját. Hozzánk, Magyarországra csak 1979 -ben jutott el, egészen pontosan 1979 augusztus 16 -án kezdték vetíteni a magyar mozik.

40_starwars.jpg

Mi a Star Wars hihetetlen sikerének titka?

Igazából sokan sokféle választ adtak már erre a kérdésre. Sőt, nekünk is meg van a magunk elmélete. Mi úgy gondoljuk: Lucas egy olyan felnőtteknek szóló mesét alkotott 1977 -ben, mely egy külön világ volt, végtelen számú módon bővíthető kivitelben, saját szabályokkal, külön stíluselemekkel és jellemzőkkel. El lehetett benne merülni és ezer módon tovább gondolni. Mindenki megtalálta benne azt, ami szerethető: kaland, háború, szerelem, hősiesség, misztikum, humor és mindenekelőtt: fantázia. Nem pusztán egy film volt tehát az, ami 1977 május 25 -én hódító útjára indult, hanem egy sajátos világ. 

Az újabb fejezetek

Az 1977 -es első részt, mely idővel a könnyebb megkülönböztetés kedvéért az "Egy új remény" címet kapta, három évvel később követte, 1980 -ban a Birodalom visszavág (The Empire Strikes Back), Irvin Kershner rendezésében, majd 1983 -ban a Jedi visszatér (Return of the Jedi) Richard Marquand -tól. Ezen a ponton megszakadt a Star Wars filmek további "gyártása" és csak 1999 -ben folytatódott újra a Baljós árnyakkal (The Phantom Menace). Ezt megint George Lucas rendezte és az addigi elkészült trilógia előzményei mutatta be, miként a másik két rész is: 2002 -ben a Klónok támadása (Attack of the Clones) és 2005 -ben a Sith -ek bosszúja (Revenge of the Sith)

Aztán 2012 -ben az egyre bővülő Walt Disney megvásárolta (potom 4 milliárd dollárért) a Star Wars filmjogokat és bejelentette, hogy ezentúl a kánon részek folytatása mellett megkezdi a spin-off fejezetek forgatását is. Ezzel megkezdődött egy új korszak ami évente hoz majd új Star Wars epizódokat. Először 2015 -ben megjelent Az ébredő erő (The Force Awakens) J.J.Abramstől, majd 2016 -ban az első spin-off alkotás, a Zsivány Egyes Gareth Edwards rendezésében.

A folytatásban: idén karácsonykor kerül majd a mozikba Az utolsó Jedik (The Last Jedi) mint a sorozat 8. kánon része és aztán jönnek 2018 -ban, illetve 2020 -ban az újabb spin-off fejezetek (Előbb a Han Solo életét bemutató rész, majd egy ismeretlen téma, talán Boba Fett életéről.) A harmadik trilógia zárásásra, vagyis a 9. kánon fejezetre vélhetően 2019 -ben kerül sor.

sw_filmek_tablazat.JPG

A szereplők és karakterek

A Star Wars világ főszereplőire - a kánon és spin-off fejezetek kulcsfiguráira - nem lehet mondani, hogy hatalmas színészi kvalitásokat felvonultató, óriási színészek volnának. Közülük talán egyedül Harrison Ford tudott valódi világsztárrá válni. Ugyanakkor mégis tény: naggyá tették a mára 8 részessé váló hihetetlen sorozatot. Generációk szerették a Leiát alakító, sajnos nem régiben elhunyt Carrie Fishert és az idén már 66 éves Mark Hamillt. De nagy kedvencekké váltak a Star Wars univerzum különböző lényei, figurái, bolygói, járművei, harci eszközei is. Kialakult egy gigantikus rendszer filmekből, animációkból, video játékokból, képregényekből, játékfigurákból és ezernyi internetes és egyéb közösségből, klubból, szerte a világon. 

Kialakultak a Star Wars stílusjegyek és ma már milliók várják az újabb és újabb részek bemutatóját. Hogy miért? Mert a Star Wars életérzés a fantázia, a képzelőerő, az örök gyermekkor illetve a jó és rossz hagyományos értelmezésének szabadságát adja mindazoknak, akik fogékonyak erre és hajlandóak elmerülni ebben a fantasztikus örök élményeket adó világban, ... egy messzi – messzi galaxisban. ... És úgy tűnik, hogy így az a bizonyos mese, mely ma épp 40 éve, 1977 május 25 -én indult világhódító útjára, mára valóban az egész világ közös meséjévé változott.

***

Ha tetszett a poszt várunk Facebook oldalunkon is!

sw_logo.jpg

2017.05.25.(22:02)

Az utolsó Jedik előzetes

Star Wars rajongókként mindannyian nagyon vártuk már az Utolsó Jedik előzetesét és amint április közepén megérkezett hozzánk, azonnal mohón vetettük rá magunkat, újra meg újra megnézve, minden információ-morzsát megvizsgálva. Tettük mindezt itt, az SW filmek blogján és tette ezt minden Csillagok háborúja rajongó Kerepestarcsától Coruscantig szerte az univerzumban. De mi lett az eredmény?

Az, hogy egy hangulat-impressziót kaptunk, kíváncsiságunk felkorbácsolását, de tartalmat semmit. Persze nem is lehetett másra számítani, hiszen egy trailer feladata pontosan ez. Felkelteni az érdeklődést, ébren tartani a kíváncsiságot, beszédtémát adni a rajongóknak és a filmes blogoknak. Sikerült!

last_jedi.jpg

Az előzetes 2 perc 12 másodperc hosszú, és felvillanó képekből, jelenetekből áll. Látjuk a szigetet, ahol Luke bujkál az Első Rend elől (neve: Ahch-To), látjuk Reyt, amint az Erőről tanul - és akaratának engedelmeskedve kövek lebegnek a föld felett - látjuk fénykarddal gyakorolni az aprócska sziget egyik szikláján Luke irányításával és látjuk Kylo Ren sisakják összetörve egy birodalmi csillagromboló padlóján. Aztán jönnek a mozgalmasabb jelenetek: birodalmi lépegetők ellen harcba induló felkelő hajók a Crait bolygón, lázadó pilóták készülődése egyik cirkálójukon Poe Dameronnal, egy X-szárnyú gép felrobbanása és az Ezer Éves Sólyom menekülése a TIE vadászok elől.  Majd a trailer csúcspontja: űrcsata, a birodalmi és felkelő flották közt, Kylo Ren dühös arca (sebhellyel, ami nem ott van, ahol kellene lennie), de fénykardot tart és láthatóan halálos támadásra készül, majd Luke megtört ácsorgása egy lángoló Jedi templom előtt és Phasma kapitány amint egy osztagot vezet a lángok közt valahol. Végül két rejtélyes kép: a beteg Fin egy gyógyító kapszulában lecsukott szemmel és az előzetes utolsó mondata: "... itt az idő, hogy a Jedik véget érjenek".

Ami leszűrhető: Reyt tanítani fogja Luke a Jedik tudományára, Kylo Ren gonoszabb és elszántabb lesz mint az előző részben, lesznek AT-AT lépegetők, lesz Ezeréves Sólyom és lesz űrcsata is. Ezek mindenképp pozitívumok. Mint ahogyan az is, hogy a Star Wars stílusjegyekből talán ezúttal többet kapunk majd (az old school rajongók örömére). Ami kicsit aggasztó: Luke elkeseredett, pesszimista, megtört és lehangoló karakterként tér vissza és nagyon olyan érzésünk van, hogy megint "bevált" panelek lesznek egymás mellé rakva, csak ezúttal Rian Johnson kivitelezésében. Mindenesetre a 10 legégetőbb kérdésre nem kapunk sejthető válaszokat.

Reméljük lesznek valódi izgalmak, rejtélyek, érzelmek, humor, akció és igazi Star Wars életérzés a VIII. részben. Kicsit konkrétabban: bízunk abban, hogy láthatunk majd párharcokat és a fénykardokkal nem csak ijesztgetik egymást a főszereplők, bízunk abban, hogy láthatunk űrcsatát (ahogyan az előzetes sugallja) és egy felszíni támadást is a lépegetők ellen (és nem csak a trailer túrbózta fel számunkra a dolgot). Bízunk abban, hogy nem viszik el annyira komor irányba az egészet, mint a "Zsivány Egyesben" és bízunk abban, hogy nem elcsépelt, lemásolt helyzetek, jelenetek egymásra építését láthatjuk majd egy koppincsolt, gagyi sztori keretei között. Persze induljunk ki optimista álláspontból és higgyük el: így lesz.

Mindent egybevéve azonban a trailer nagyon rendben van, egy mozgalmas, látványos Star Wars mozit ígér nekünk, amit már nagyon várunk: a hátralévő idő pedig ... 

A Lázadó Szövetség - Rebel Alliance

Amikor barátaimmal kisgyermekként először láttuk a Star Wars filmeket a 80-as években, a haverjaim egyik fele rohamosztagos, másik része pedig lázadó akart lenni. Sokszor játszottunk ugyanis sztarvarszosat és utána én még külön is elfantáziáltam a történetekről. De valahogyan mindig is inkább a lázadók érdekeltek jobban. Honnan jöttek, hol voltak a bázisaik, kik gyártották fegyvereiket? Aztán felnőttem és a Csillagok háborúja "láz" megmaradt nálam, ám a válaszokat továbbra sem tudtam. Nagyon el kellett mélyednem a SW univerzumban ahhoz, hogy "összeálljon a kép" és még így is maradtak hézagok. 

sw_rebel_alliance.jpg

Ami a lázadókat illeti: szövetségük az úgynevezett Star Wars stílusjegyek közé tartozik. Bár az előzmény trilógiában (I., II., III.) még nincs meg ez a bizonyos szervezet, a klasszikus részekben kulcsszerepet tölt be a cselekmény szempontjából és az Ébredő erőben, illetve a Zsivány egyesben is kiemelt jelentőséget kap. Érdemes tehát a figyelemre. Annyira, hogy izgalmas és rejtélyes kialakulása, illetve a résztvevők önkéntes, sőt hősies összefogása miatt a Lázadó Szövetség, azaz Rebel Alliance nick nevet választottam a blogban való posztoláshoz is (mint házigazda).

rebel_alliance.jpg

De mit is tudunk erről a bizonyos Lázadó Szövetségről? Nézzük a konkrétumokat a Star Wars egyik legfontosabb szervezetéről: 

  • Időbeniség: Tudjuk, hogy a harmadik részt követően alakul ki és a Zsivány Egyesben már aktívan működik. Ebből az következik, hogy a SW időszámítást alapul véve, az úgynevezett Yavini csata előtt talán 1-2 évvel hozzák létre alapítói.
  • Alapítás: Tudjuk, hogy a Lázadó Szövetség megalakulásakor már 17-18 éve tart Darth Sidious korlátlan uralma a galaxisban. A Sith-nagyúr önmagát császárrá nyilvánítva (Y.e.18.) vezeti a hajdani köztársaság csillagrendszereit, hatalmas haderejére támaszkodva. A szenátus ugyan még működik, de valós hatalma már nincs. Ugyanakkor fegyvert ragadnak az első ellenállók, akik 18 éve küzdenek a birodalmi erőkkel, a Galaktikus Polgárháborúban.
  • Alapítók: Tudjuk, hogy a Lázadó Szövetséget a Corellia bolygón három fontos szenátor és két harcos alapította meg: Mon Mothma szenátor asszony, Bail Organa szenátor, Garm Bel Iblis szenátor, Rahm Kota tábornok (Jedi) és Galen Marek. A megalakulásról Mon Mothma kiáltványt tett közzé. 
  • Jelképe: Ismerjük a Lázadók Szövetségének jelképét a kör formájú, középen háromágúvá váló motívumot, mely a Marek család szimbólumából lett a felkelés címere.
  • Parancsnokok: A lázadás több vezetővel is rendelkezett, az alapítók mellett parancsnokok: Gial Ackbar admirális (flotta), Crix Madine (special forces), Wegde Antilles (pilóták vezetője), Jan Dodonna (Yavin-4 parancsnoka), Carlist Rieekan tábornok (hoth-i bázis), Bob Hudsol, Airen Cracken, Wallex Blissex. Rajtuk kívül pedig: Han Solo, Lando Calrissian, Leia Organa, Luke Skywalker.
  • Fegyverek: Ezen a téren a legtöbb a bizonytalanság. Kicsit mindig érthetetlen volt ugyanis, hogy honnan vannak a felkelőknek vadászgépeik, sőt cirkálóik és csatahajóik? Nos, a Lázadó Szövetséget nagy hatalmú emberek, képviselők, vezetők hozták létre, akik egy-egy bolygó urai voltak, így feltételezhető, hogy az első vadászgépeket, csatahajókat cirkálókat az Alderaan, Corellia és Chandrila bolygók adták a felkelésnek. Később a szövetség támogatója lett a Mon Calamari Társaság is, mely űrhajók gyártásával foglalkozott. Innentől már ők gyártották a lázadóknak a hajókat, például az A, X, Y szárnyú gépeket, vadászokat is.
  • Cirkálók, csatahajók: A lázadók legnagyobb hajója a Home One csillagcirkáló (MC80) volt, de rendelkeztek több más jelentős csillagközi hajóval is, pl: MC75 cirkáló, GR-75 szállítóhajó, Nebulon ellátó fregatt ... stb. Ezek már mind a Mon Calamari Társaság hajógyáraiban készültek (a Dac rendszerben).
  • Katonák: A felkeléshez önkéntes alapon csatlakoztak a harcosok, erre utal Luke és barátja (Biggs Darklighter) példája is, akik más-más úton, de a Tatuin, félreeső bolygójáról kerültek a szövetségbe. 
  • Támaszpontok: A lázadók a birodalom állandó támadásai miatt titkos bázisokon bujkáltak, ahonnan időnként előtörve hajtották végre akcióikat. Néha azonban egy-egy ilyen bázis hollétére fény derült. Ilyen alkalom volt az is, amikor a hoth-i csatában megtámadták a szövetség egyik legfőbb támaszpontját. (Birodalom visszavág).

A Lázadó Szövetség először a yavini csatában sújt le a birodalom erőire, mikor megsemmisíti Luke -nak köszönhetően a Halálcsillagot, a Yavin-4 ről kiindulva. Később, 4 évvel a csata után, másodszor is győznek, amikor az endori csatában a második Halálcsillag is megsemmisül. 

 

Ha tetszett a poszt, keresd Facebook oldalunkat!

***

2017.04.21.(13:50)

 

Star Wars időszámítás, fontos dátumok

A Csillagok háborúja egy fantasztikus, izgalmas világ, melynek rengeteg "színe" érdekessége és rejtélye van, miközben saját törvényei és szabályai szerint működik. Aki elmerül ebben a világban és elfogadja annak törvényszerűségeit, különleges utazást tehet egy messzi-messzi galaxisba. Ebben az új dimenzióban pedig egy logikusan felépített környezetet talál, saját időszámítással, eseményekkel, összefüggésekkel. 

Az alábbiakban a Star Wars univerzum fontosabb dátumait rögzítettük háttéranyagok segítségével. Ez az időszámítás nem egyeztethető össze a jelenlegi kor naptáraival. Alapja az úgynevezett yavini csata, mely az Egy új reményben látható és az első Halálcsillag megsemmisítésével, a birodalom feletti első győzelemmel zárul. Ehhez az eseményhez viszonyít mindent a Star Wars időskála.

Yavin előtt 25 000 - Léterjön a Jedi rend, és ugyanezen évben feltalálják a hiperhajtóművet

Yavin előtt 2000 - Megalakul a Sith rend és háborúkat kezd a Jedik ellen

Yavin előtt 1000 - A Sith-ek elveszítik a háborút (ruusani csata), de egy lovag túléli (Darth Bane) és bevezeti az "egy mester - egy tanítvány" rendszert a Sith-ek túlélése érdekében.

Yavin előtt 60 - Corellián megépül a Millennium Falcon

Yavin előtt 52 - Palpatine szenátor lesz a Naboo bolygó képviseletében

Yavin előtt 32 – Csillagok háborúja: Baljós árnyak (továbbiakban: Yavin előtt = Y.e)

  • Qui-Gon Jinn Jedi mester megtalálja a 9 éves Anakin Skywalkert a Tatuin bolygón. Qui-Gon halála után Obi-Wan Kenobi megkezdi Skywalker felkészítését.
  • Lejátszódik a nabooi csata, amikor a Kereskedelmi Szövetség Darth Sidious befolyása alatt elfoglalja Naboo bolygót. Amidala királynő, miután a Galaktikus Szenátus nem tesz az ügy érdekében semmit, visszavág és a gunganek segítségével sikerül megállítania az inváziót. A harcban Darth Maul megöli Qui-Gon Jinnt, Obi-Wan Kenobi pedig Mault.
  • A Naboo-i krízis után Palpatine lesz a Legfelsőbb Kancellár.
  • Dooku gróf kilép a jedi rendből és eltűnik, titokban Darth Sidioushoz csatlakozik.
  • Egy klón hadsereget állítanak elő a Kamino bolygón titokban, állítólag Syfo-Dyas jedi mester parancsából. A klónok forrása, egy Jango Fett nevű fejvadász azt kéri, hogy fizetségként (a pénzen felül) egy klónt bocsássanak a rendelkezésére, akit fiaként nevel fel és Bobának nevezi.

Y.e. 29 – Raith Sienar bemutatja az első terveket a Halálcsillagról. Han Solo megszületik a Corellia bolygón.

Y.e. 24 – Dooku gróf újra megjelenik és kijelenti, hogy a Köztársaság korrupttá vált és arra buzdítja az embereket, hogy szakadjanak el a Köztársaságtól és alakítsanak saját kormányzatot.

Y.e. 22 – Csillagok háborúja: A klónok támadása

  • Anakin Skywalker visszatér a Tatuin bolygóra és találkozik a féltestvérével, Owen Larsszal. C-3PO újra találkozik R2-D2-val.
  • Shmi Skywalkert egy taszken horda elrabolja és megkínozza a Tatuinon, ez Anakint még jobban a sötét oldal felé húzza.
  • Obi-Wan Kenobi felfedezi, hogy Nute Gunray meg akarja gyilkoltatni Padmé Amidalát és hogy a Dooku gróf által vezetett Független Rendszerek Szövetsége háborúra készül.
  • Palpatine Jar-Jar Binks szenátor indítványa nyomán vészhelyzeti hatalmat kap és elkezdi felhasználni a klón hadsereget, hogy az ellenséget megállítsa.
  • A klónháború a geonosisi csatával kezdődik. Mace Windu megöli Jango Fettet és Boba árván marad.
  • Anakin Skywalker és Padmé Amidala titokban összeházasodnak a Naboo bolygón.

Y.e. 19 – Csillagok háborúja: A Sith-ek bosszúja

  • A Coruscant feletti légi csata, Dooku gróf halála.
  • Obi-Wan Kenobi megküzd Grievous tábornokkal az Utapau bolygón, Grievous halála.
  • A Kashyyyk-i csata, a köztársaságiak győznek. Yoda megmenekül a 66-os parancstól.
  • A jedik küzdelme Darth Sidiousszal, Palpatine eltorzulása, Anakin Skywalker megmenti Darth Sidiust a haláltól, és átáll a sötét oldalra. Ezentúl a Darth Vader nevet viseli.
  • A hírhedt 66-os parancs alapján a hadsereg végrehajtja a Nagy Jedi-tisztogatást: ami a jedik megölését jelenti szerte a galaxisban. Csak nagyon kevés Jedi éli túl: köztük Yoda és Obi-Wan Kenobi.
  • Darth Vader kivégzi a szeparatisták vezérkarát a Mustafaron, Obi-Wan és Anakin-Vader csatája, Anakin elveszti minden végtagját, és csaknem halálra ég a Mustafar lávafolyamaiban, életét Palpatine menti meg. Anakin-Vader elnyeri félig kibernetikus alakját, ami fenntartja életét a súlyos sérülések után.
  • A klónok háborúja véget ér, Palpatine létrehozza a Galaktikus Birodalmat, amelynek uralkodója lesz.
  • Palpatine császárrá kiálltja ki önmagát.
  • Luke Skywalker és Leia Organa megszületnek, mint Padmé Amidala gyerekei. Obi-Wan Kenobi, aki túléli az öldökléseket, Luke-ot Anakin féltestvérére, Owen Larsra hagyja, Leiát pedig Bail Organára, így elrejtve őket a császár elől.
  • A túlélő jedik peremvidéki bolygókon rejtőznek el. Yoda a Dagobah bolygó mocsaraiban húzza meg magát, Obi-Wan Kenobi pedig felveszi a Ben nevet, és a Tatuin sivatagában rejtőzik el. Remeteségében is figyelemmel kíséri Luke Skywalker életét, továbbá megtanulja az Erő honából visszatért Qui-Gon Jinn mestertől a halál legyőzésének technikáját.
  • Megszületik az első ellenállás a Birodalom ellen. Mindezek az események felkészítik a galaxist a nagy galaktikus polgárháborúra.

Y.e. 18 – Az újonnan létrejött Birodalom hódító háborúkba kezd a galaxisban.

  • Megszületik Mara Jade, a Császár későbbi Jobbkeze.

Y.e. 5 – Han Solo, aki egy katonai akadémián tanul, megmenti Csubakkát, aki halálig tartó hűséget fogad és társa lesz a következő harminc évben. Szintén Y.e. 5 -ben nyeri el Han Solo az Ezeréves Sólymot Lando Calrissiantól egy szabakk játékban.

Y.e. 1 – A Lázadók Szövetségének megszületése a Corellia bolygón. Alapítók: Mon Mothma szenátor asszony, Bail Organa szenátor, Garm Bel Iblis szenátor, Rahm Kota tábornok (Jedi) és Galen Marek.

A yavini csata éve – Csillagok háborúja: Egy új remény

  • A Birodalmi Szenátust feloszlatják, a csak Palpatine-nak felelős tartományi kormányzók (moffok) uralmának korszaka megkezdődik.
  • A Halálcsillag megsemmisíti az Alderaan bolygót; Darth Vader egy párviadal során véget vet Obi-Wan Kenobi testi létezésének.
  • A yavini csata. Luke Skywalker - Han Solo és Obi-Wan Kenobi segítségével - megsemmisíti a Halálcsillagot, mielőtt még annak sikerülne elpusztítania a lázadók bázisát a Yavin 4-en.
  • Luke Skywalker és Han Solo csatlakoznak a Lázadók Szövetségéhez.

Y.u. 3 – Csillagok háborúja: A Birodalom visszavág

  • A hothi csata. A birodalmiak felfedezik a Felkelők Szövetsége fő bázisát a Hoth bolygón, és Vader, valamint Veers tábornok vezetésével elpusztítják.
  • Luke Skywalker megtalálja Yodát a Dagobah bolygón, de amint értesül az Ezeréves Sólyom legénységének a Bespinen készített birodalmi csapdáról, félbehagyja felkészülését; megígérve, hogy amint segített barátainak, visszatér és folytatja.
  • Boba Fett és Vader elfogják Han Solót és társait a Bespinen, Solót lefagyasztják, Fett pedig elviszi Jabbához.
  • Lando Calrissian csatlakozik a Szövetséghez.
  • Darth Vader felfedi Luke előtt, hogy ő az apja, de Luke még nem biztos abban, hogy ez igaz.
  • Darth Vader megöli Xizor herceget és a Fekete Nap összeomlik.

Y.u. 4 – Csillagok háborúja: A jedi visszatér

  • A Carcoon-i összecsapás: Luke Skywalker és Lando Calrissian kiszabadítják Han Solót, Csubakkát és Leia Organát Jabba fogságából, Organa megöli Jabbát.
  • Yoda meghal, miután elmondja Luke-nak, hogy Vader nem hazudott neki, és valóban az apja, továbbá, hogy van egy testvére is. Luke rájön, hogy Leia Organa a lánytestvére.
  • Az endori csata: a Szövetség Ackbar admirális parancsnoksága alatt megtámadja az Endor rendszerében keringő Második Halálcsillagot, Lando Carlissian, Wedge Antilles és Nien Numb Han Solo segítségével meg is semmisítik. A Halálcsillagon ezalatt Darth Vader megmenti fia életét Palpatine-tól, és megöli az uralkodót, de maga is halálosan megsebesül. Visszatér a fény oldalára, Jediként hal meg, és úgy is él tovább.

Y.u. 34 - Ébredő Erő

  • Rey és Finn találkoznak egymással a Jakkun, majd csatlakoznak Han Solohoz és a lázadókhoz. A harc vegyes eredménnyel zárul: a Starkillert megsemmisítik ugyan, de Kylo Ren megöli Han Solot. Az Első Rend átmeneti vereséget szenved, Rey megtalálja az idős Luke Skywalkert.

 

Ha tetszett a poszt várunk Facebook oldalunkon!

×××

A Star Wars filmek 10 legérdekesebb bolygója

A Star Wars filmek 40 éve tartó szakadatlan népszerűsége és folyamatos sikerei nem csupán a történet(ek)nek és a szereplőknek köszönhetőek, hanem a fantasztikus helyszíneknek, különleges világoknak, bolygóknak is. Ezek a helyszínek a Star Wars stílusjegyek sorába tartoznak (a 11. helyen). Érdemes végigmennünk a 10 legszebb, legkülönlegesebb SW égitesten, rövid jellemzésekkel, képekkel, hogy újra visszagondolva az itt zajló jelenetekre, felidézzük a Csillagok háborúja részek leglátványosabb képeit.

naboo.jpg10. Naboo. A Baljós árnyak, vagyis a legelső Star Wars epizód Naboo bolygója tavak, zöldellő erdők, mocsarak, víz alatti buborékvárosok és hatalmas vízalatti szörnyek világa. Őslakosai egyrészt a gunganok, másrészt emberek, Padmé Amidala királynő népe a gyönyörű fővárosban Theed -ben. A település kifejezetten emlékeztet Velencére. Egyébként a Naboo -n él a franchise egyik legtöbbet bírált figurája Jar Jar Binks is, a mókás gungan, aki vicces beszédével, ügyetlenkedéseivel játékos gyerekességet visz a Baljós árnyak történetébe. A Naboo csodálatos bolygó, Theed pedig talán az összes epizód legszebb városa. Az ember szívesen felkeresné és el tudná képzelni akár nyaralását is itt. Főleg, amikor a Klónok támadása részben meglátja azt az édenkerthez hasonló naboo -i tópartot a hegyek ölelésében, ahol kialakul Anakin és Padmé szerelme.

tatuin.jpg9. Tatooine (Tatuin) A sivatagbolygó, ahol Luke felnőtt, több rész fontos helyszíne. Az 1977-es epizódban megismerhetjük a Tatooine lakóit: a jawákat, a buckalakókat és Mos Eisley sokszínű, rengeteg fajt felvonultató népét is, mely a galaxis minden szegletéből érkezve fordul meg a városban. A Baljós árnyakban aztán a bolygó másik városa is bemutatásra kerül, ez Mos Espa, az évente megrendezésre kerülő fogatversenyek városa. A Tatuin ikonikus jellegét mutatja, hogy J.J. Abrams róla mintázza Jakkut, azt a bolygót, ahol a VII. részben (Az ébredő Erőben) Reyt megismerjük. Tatuin és Jakku hasonlósága tagadhatatlan.

dagobah.jpg8. Dagobah. A birodalom visszavág és a Jedi visszatér filmek egyik fontos helyszíne a Dagobah bolygó. Valójában egy mocsaras , félhomályos, párás, visszataszító dzsungelbolygó, ahol Yoda bujkál a birodalom elől. Bár ellenszenves hely, mégis érdekes, a gazdag vegetáció és a sokszínű élővilág miatt. Vannak is óriásgyíkok, kígyók és veszélyes vizi szörnyek is. Az egyik be is kapja majd kiköpi R2D2 -t. Luke itt találkozik először Yodával, aki itt kezdi el tanítani a Jedi tudományokra. Kiképzése során itt ismeri meg az Erőt és kézen állva itt próbálja ki először megszerzett tudását. Lucas szándékosa akart olyan helyszínt bemutatni, ahol a legkevésbé sem tudunk elképzelni egy Jedi mestert.

utapau.jpg7. Utapau. A Sith-ek bosszújának verembolygója, ahol földbe mélyedő körkörös szakadékok falába vájt barlangokban van csak élet, a bolygófelszín óriási szélviharai miatt. Obi-Wan itt győzi le a gonosz Grievous tábornokot, mégpedig nem is akárhogyan. Egy sziklamászó gyíkkal üldözi a tábornok egykerekűjét, majd látványos párbajt követően kilövi és felgyújtva a tábornok belső szerveit. Utapau különleges helyszín, nagy fantáziával bemutatva, a Grievous - Obi-Wan párbaj pedig jól kidolgozott harci jelenet. 

geonosis.jpg6. Geonosis. A klónok támadása, vagyis a második epizód látványos rovarbolygója a Geonosis. Itt van az az aréna, melyben Anakin, Obi-Wan és Padmé szörnyekkel kell, hogy megküzdjenek és itt szerveződik a gonosz szövetség is a köztársaság ellen. A sötét erők részesei a különböző klánok, droidok és rovarok is, a háttérből vezérlő Palpatin által mozgatott Dooku gróf vezetésével. Azonkívül itt vetik be először Yoda vezetésével a klón hadsereget is a jedi mestereket szorongató droidok ellen. A Geonosis egy vöröses színű, homokkal, sziklákkal teli félelmetes világ. Jó helyszín a sötét erők összeesküvéséhez.

mustafar.jpg5. Mustafar. Vörös lávabolygó, mely a Sithe-ek bosszújában és a Zsivány Egyesben is felbukkan. A harmadik epizódban az emblematikus Anakin - Obi-Wan párbajnak ad rendkívül hatásos helyszínt és hátteret. Ebben az összecsapásban vágja le Obi-Wan, az ifjú Anakin két lábát és egyik karját, ami után Palpatine gépemberré alakítja és a sötétség nagyurává, Darth Vaderré teszi az egykori padawant. Később, a Zsivány Egyesben újra középpontba kerül a Mustafar, hiszen kiderül, hogy Darth Vader itt rendezte be főhadiszállását és szürreális palotáját. 

jedha.jpg4. Jedha. Sivatagos felszínű kis hold, mely egyszerre két szempontból is érdekes: egyrészt mert értékes kyber kristályokat rejt, másrészt pedig mert a Jedik szent helye, az egyik legelső civilizációs helyszín. A Zsivány Egyesnek több fontos jelenete is itt játszódik, többek közt az egyik legmeglepőbb, melyben egy birodalmi csillagrombolót látunk úgy ahogyan előtte soha: a föld felett lebegve. Jedha misztikus helyszín, jól kivitelezett formában. Érdekesek az épületek, a kősivataghoz hasonlatos táj és az arab világot idéző környezet is. Megfelelő hátteret ad a Zsivány Egyes első utcai harcaihoz (a birodalmiak és felkelők közt) és a kiemelkedően látványosra sikeredett, Chirrut Imwe féle kardozásos jelenetnek. (Ebben győzi le a rohamosztagosokat az Erő vak követője.)

bespin.jpg3. Bespin. A Birodalom visszavág egyik legfontosabb helyszíne, ugyanis itt van a híres Felhőváros (Lando Calrissian vezetése alatt), ahol a Star Wars filmek egyik kulcsjelenetében, az "I am your father" bejelentés elhangzik Darth Vader szájából, Luke-nak címezve. Lenyűgöző a felhőváros megjelenítése, grandiózus látványa, hatalmas méretezése. Bár magáról a Bespinről alig tudunk meg valamit, Cloud City bőven kárpótol bennünket, különlegességével. A néző eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha valóban létezne, és elmehetne oda. Valódi, hamisítatlan Star Wars helyszín, az egyik legfantáziadúsabb Csillagok háborúja látvány-világ a franchise -ban.

scarif.jpg2. Scarif. Gyönyörű trópusi bolygó, fantasztikus tengerparttal, pálmafákkal, a külső peremvidéken, ahol a birodalom egy fontos támaszpontot működtet a titkos projektek, dokumentációk tárolására. Fontos szerepe van a Zsivány Egyesben, hiszen a Jyn Erso vezette felkelő csapat megostromolja, hogy el tudja lopni innen a Halálcsillag tervrajzait. Akciójuk bár alapvetően sikerrel jár, hiszen a tervdokumentációt kijuttatják flottájukhoz, mégis önfeláldozó drámával végződik, mivel a csapat tagjai egytől egyig meghalnak. Ám haláluk színtere egy csodálatos trópusi paradicsom.

1. Coruscant. Egy egész bolygót beborító, futurisztikus, látvány-gazdag nagyváros, a Régi Köztársaság, a Galaktikus Birodalom és az Új Köztársaság fővárosa. Itt található a Szenátus és a császár székhelye is, minden fontos intézmény központja. Itt székel a Jedi Tanács és itt található az óriási Jedi Templom is. Felbukkan a z összes előzmény réászben: a Baljós árnyakban, a Klónok támadásában (melyben egy komplett üldözési jelenet mutatja meg a város közlekedését) és a Sith-ek bosszújában is.

coruscant.jpg

Egyéb Star Wars helyszínek:

  • Kamino - Tengerbolygó, A Klónok támadásában itt készül a klón hadsereg
  • Kashyyyk - A vukik bolygója a Sith-ek bosszújában
  • Polis Massa - Luke és Leia születési helye (Sith-ek bosszúja)
  • Kafrene gyűrűje - A Zsivány Egyesben egy jelenet helye, kereskedelmi bázis
  • Wobani - birodalmi börtön bolygó, innen szabadul Jyn Erso
  • Yavin IV. - Hold, a felkelők bázisa van itt, piramiszserű építményekben
  • Eadu - birodalmi bázis helye, itt őrzik Galen Ersót a Zsivány Egyesben
  • Lah'mu - A Zsivány Egyesben a film elején itt él Galen a családjával
  • Halálcsillag - A Birodalom tömegpusztító fegyvere
  • Hoth - Jeges hóbolygó a felkelők bázisa a Birodalom visszavágban
  • Endor - Erdőbolygó, fontos csata helyszíne a Jedi visszatérben
  • Jakku - Az Ébredő erőben Rey itt él, mint roncsvadász
  • Takodana - Erdős, tavas bolygó az Ébredő erőben, Maz Kanata él itt
  • D'Qar - A felkelők bázisbolygója az Ébredő Erőben
  • Starkiller bázis - Havas, sziklás erdős bolygó fegyverré alakítva
  • Ahch-To - Luke itt bújt el, egy szigetekkel teli bolygón (VII.rész)

Mivel kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is, felkínáljuk nektek a szavazást! Voksoljatok, szerintetek melyik a legérdekesebb és leglátványosabb Star Wars bolygó?

***

Legújabb posztunk: Zsivány Egyes kritika

Ha tetszett a poszt várunk Facebook oldalunkon!

2017.04.18.(16:27) 

A Star Wars filmek 5 legjobb jelenete

Az eddig bemutatott 8 Csillagok háborúja film tele van jobbnál jobb jelenetekkel, ám ezek közt akad néhány ikonikus, sokat emlegetett, szinte mindenki által ismert és szeretett scene, melyeket egyszerűen nem lehet megunni, mondhatni képesek vagyunk újra meg újra megnézni, feleleveníteni "őket". Az 5 legjobbat szedtük csokorba két kiegészítéssel, az egyik az 5+1 közönségdíjas jelenet, a másik a legújabb epizódok legjobb jelenete. Tehát nézzük a listát:

5. Jabba palotájában, Han szöktetése. Ez a 17 perces jelenet az 1983-as "A Jedi visszatér" (Episode VI. - Return of the Jedi) című epizód elején található, mégpedig a film 10. perce és 37. perce közt. Izgalmas, látványos, az egész rész legjobbja. Láthatjuk, ahogyan előbb Leia, majd Luke is megérkezik Jabba, a hutt palotájába, hogy megpróbálják kiszabadítani a széntömbbe fagyasztott Han Solot. (Lando Calrissian, már korábban beépült az űrgengszer udvartartásába.) Csakhogy eleinte nem sikerül semmi: Leia lebukik, miközben kiolvasztja Hant, Luke -ot pedig előbb az óriási rancor mellé dobják, majd barátaival együtt a homoklakó Sarlakk kitátott szájába próbálják belökni.

sw_jedi_jabba.jpg

Ám az ifjú Jedi megmenekül, sőt megmenti az egész csapatot is. Trükkösen legyőzi a rancort (a vermében található hatalmas acél ajtót engedi a szörny fejére), majd fénykardjával győz a Sarlakk körüli homokjárókon is. Leia közben megfojtja Jabbát és az egész társaság elrepülve megmenekül. A jelenet rendkívül mozgalmas, a franchise egyik legjobbja. Nálunk az 5. helyet kapja.

4. Darth Maul és Qui-Gon Jinn illetve Obi-Wan párbaja: A kevéssé népszerű "Baljós árnyak" (Episode I. - The Phantom Menace) legjobb jelenete és listánk negyedik helyezettje az a scene, melyben a gonosz sith lord, Darth Maul megküzd a Jedikkel, mégpedig a film 110 és 125. perce közt. Az alig negyed órás jelenetben őrült tempójú küzdelmet izgulhatunk végig, villámgyors megoldásokkal, akrobatikus mozdulatokkal. Bár a végén Darth Maul megöli Qui-Gont, mégis győz a jó, mert Obi-Wan kettévágja a sith lovagot. A néző úgy gondolja, hogy Darth Maul meghal, ám valójában túléli, bár erről a filmben nem esik szó, csupán a SW háttérirodalom rögzíti. A párbaj az egész sorozat egyik legjobbja, nem meglepő tehát ha mi is beválogattuk az 5 legjobb jelenet közé.

sw_dartmaul.jpg

3. Anakin és Obi-Wan végső párbaja a Mustafaron: A 18 perces jelenet a "Sithek bosszújában" látható (Episode III. - Revenge of the Sith), mégpedig a 103. perc és a 121. perc között. A helyszín a fantasztikus Mustafar nevű lávabolygó tüzes, izzó, vérvörös felszíne. Ide érkezik szerelméhez a bosszúra szomjas, mindenre kész, féltékeny és Palpatine által manipulált ifjú Anakin. Célja: leszámolni az utána érkező Obi-Wannal. Küzdelmük a lehető leglátványosabbra sikeredett, egyértelműen az egész franchise egyik nagy csúcspontja. A harc végén Anakin veszít egy rosszul kitalált (és végrehajtott) ugrása nyomán, amikor a levegőben Obi-Wan fénykardja levágja lábait és egyik karját. A fiatalember megég, nagyon súlyosan megsérül, Obi-Wan pedig sorsára hagyja. Ám mint tudjuk, Palpatine megmenti és gépembert farag belőle, aki innentől Darth Vaderként segíti őt császárrá válni. A párbaj az egész Star Wars sorozat egyik legjobb jelenete. Nálunk bronzérmes.

sw_mustafar.jpg

2. A yavini csata, támadás az első Halálcsillag ellen: Az idén 40 éves legelsőnek bemutatott, 1977-es "Egy új remény" (Episode IV. - A New Hope) leglátványosabb jelenete, alig 13 percben. Ez a scene listánk ezüstérmese, mégpedig a film 105. és 118. perce közt bemutatott hihetetlenül látványos események miatt. A yavini ütközet a Star Wars világ talán legfontosabb eseménye, az időszámítás is sokáig ehhez kötődött. A jelenet főhőse Luke Skywalker, aki vadászgépével sikeresen megközelíti a Halálcsillag felületét, majd kilövi annak legsebezhetőbb pontját ezzel megsemmisítve az egész űrállomást. Közben Darth Vader megállapítja, hogy "az erő van ezzel a fiúval". És valóban így igaz, hiszen a győzelem nagy lépés Luke Jedivé válása felé. A jelenet emblematikus, soha nem felejthető része a Csillagok háborúja filmeknek. 

sw_yavin.jpg

1. A Hoth-i csata a lépegetőkkel: Minden igazi Star Wars rajongó nagy kedvence a Birodalom visszavág, alig 10 perces csatajelenete a Hoth nevű hóbolygón az óriási AT-AT lépegetőkkel, a film 26. és 36. perce közt. A Birodalom lecsap a lázadók támaszpontjára, ám Luke és csapata látványos támadásokkal, T-47 -es hósiklókat használva több lépegetőt is elintéz. Az egyiket úgy, hogy vontatókábellel kerítik körbe. Nagyon élvezetes, nagyon látványos, hihetetlenül jó, valódi Star Wars élmény. Számunkra egyértelmű első helyezése a listán.

sw_hothi_csata.jpg

Kiegészítés, ráadás:

Az 5 filmből álló listát két kiegészítéssel is elláttuk, az egyik az úgynevezett "közönségdíjas" jelenet, melyet a legtöbb olvasónk javasolt, a másik az új részek külön kedvence. Nézzük előbb az olvasói kedvencet. Ez nem más, mint az "I am your Father" jelenet a Birodalom visszavágból. Ez a scene már a film 101. percében elkezdődik Luke és Darth Vader látványos fénykard párbajával és a 113. percben ér véget, amikor a levágott kezű Luke lezuhan a Felhőváros fő légcsatornáján a mélybe. Közben megtudja, hogy a gonosz nagyúr fia. Érzelmi csúcspont és jelentős fordulat. 

sw_iam_your_father.jpg

A legújabb két részt tekintve (Ébredő Erő, Zsivány Egyes) a legjobb jelenetnek a Rogue One legizgalmasabb megmozdulását választottuk, melyben Darth Vader személyesen támadja meg a felkelők egyik hajóját. Fénykardjával sorra győzi le a lázadó katonákat, akik teljesen esélytelenül szállnak vele szembe. Végül azonban a felkelők sikeresen elmenekítik a tervajzokat egy CR-90 -es corvette fedélzetén. Az egész jelenet pontosan 4 percig tart, a 123. és 127. perc között. Rövid tehát, de a film legjobban elkészített jelenete. Egyértelműen a listánkon a helye. Listán kívül jegyezzük meg: Az ébredő Erő szerintünk legjobb jelenete az a 4 perces scene, amelyikben Rey és Finn a Jakkuról próbálnak elmenekülni az Ezeréves Sólyommal, a TIE fightereket lerázva. A jelenet a 32. és 36. perc közt látható és óriási.

sw_rogue_vader.jpg

Mivel kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is, felkínáljuk nektek a szavazást! Voksoljatok, szerintetek melyik a Star Wars filmek legjobb jelenete, az eddig bemutatott 8 részből!

Legújabb posztunk: A 10 legjobb Star Wars bolygó

Ha tetszenek posztjaink, várunk: Star Wars filmek FB oldal

***

2017.04.17.(13:50)

 

A Star Wars Univerzum járművei, fegyverei és harci eszközei

A Star Wars Univerzumnak és a Csillagok háborúja filmek világának egyik sajátossága, a harci-eszközök színes változatossága és sokasága. Ezek a SW stílusjegyek egyik leglényegesebbjét jelentik, mondhatni: igazi Star Wars film nem készülhet speciális, futurisztikus járművek, vadászgépek nélkül. A starwars.com, mely a Csillagok háborúja filmek hivatalos médiafelülete, nagy segítségünkre volt a leglényegesebb SW eszközök számbavételében.

sw_xfighter_1.jpgElőször a vadászgépekről érdemes megemlékeznünk, melyek Star Wars harci jelenetek fontos szereplői. Léteznek birodalmi vadászok és van a felkelők szövetségének is külön vadászgép-parkja. A sötét oldal gépei közül kiemelkedne a TIE-vadászok (TIE-fighters) melyeknek több típusa is van és emblematikus megjelenítői a birodalomnak. A Force Awakensben Finn és Poe el is kötnek egy ilyet. A lázadóknál az X és Y szárnyú felkelő vadászgépek a legismertebbek. Luke többnyire X-Wing vadásszal repül.

A Birodalom visszavág elején, a Hothi csatában komoly szerepet kapnak a T-47 -es hósiklók (snowspeeder -ek), melyekkel Luke és társai több AT-AT lépegetőt is elintéznek. (A képen a második sorban a 4. ábra balról). Említésre érdemes még az utolsó ábrán bemutatott cloud car, amelyet szintén a Birodalom visszavágban láthatunk Lando Calrissian városában, a Bespinen.

sw_eszkozok1a.jpg

Második helyen következnek az egyéb légi-járművek, teherhajók, mint például az Ezeréves Sólyom is. A Millennium Falcon önmagában is SW stílusjegy, mert annyira ikonikus része a franchise -nak. Felbukkan a kezdeteknél, a klasszikus részekben, majd a Force Awakensben is többször, sőt várható megjelenése a Han Soloról készülő spin-off részben is.

sw_ursiklo.jpgUgyancsak gyakran látható a birodalmi erőknél a Lambda osztályú birodalmi űrsikló (shuttle) mellyel időnként maga Darth Vader és a császár is utaznak, illetve aminek egy zsákmányolt példányával a felkelők (Han, Leia és Csubakka csapata) a Jedi visszatérben eljutnak az Endorra. A Lambda űrsikló is egy különleges jelképe a Star Wars filmeknek, alakja a kezdetektől velünk van, szimbólummá változott, számtalan fejezetben felbukkan.

A Baljós Árnyakban fontos szerepet kap egy Nubian, mellyel Padmé, illetve Qui-Gon és Obi-Wan kénytelenek leszállni a Tatuinon. Jól felismerhető még a Firespray-31 típusú, Slave I. őrnaszád, Jango Fett, majd fia, Boba Fett űrhajója.

sw_eszkozok2a.jpg

Harmadikként érdekesek a birodalmi csillagrombolók és óriás űrfegyverek. Az illusztrációs képeken jól látszódik, hogy a csillagrombolóknak több osztálya és mérete is létezik. A legtöbb Star Wars filmben felbukkannak, számtalan űrcsata főszereplői. A Zsivány Egyesben egy csillagromboló a Jedha bolygó légkörében, a város felett lebegve látható. A kisebbek 900 méter hosszúak, de vannak jóval nagyobbak is. A legnagyobb a Super Star Destroyer (Szuper osztályú csillagromboló), ami 19 ezer méteres. Jelentős még az Első Rend óriáshajója a The Finalizer (Resurgent osztályú cs.r.), hiszen 3 ezer m hosszú és 80 ezer katonát szállít. Jelentős még az Imperial Star Destroyer (Birodalmi osztályú csillagromboló) 1600 m hosszúságával. Közepes méretű csillagrombolók az Interdictor (1600 m) és a Venator (1155 m). Utóbbiból sokat láthatunk a Sith-ek bosszújának első 10 percében, amikor Obi-Wanék vadászaikkal a Venatorok közé repülnek (a főkancellár kiszabadítását tervezve).

sw_csillagrombolok.jpg

A lázadóknál az egyik legjelentősebb hajó a Home One (Mon Calamari Star Cruiser), mely méretben mindenképp a legtekintélyesebb a maga 3200 méterével (a nagyobb birodalmi csillagrombolókhoz hasonló nagyságú). A Mon Calamari több részben is látható, például az endori csatában a felkelők zászlós vezérhajója.

Fontos még a Halálcsillag (Death Star), a legpusztítóbb birodalmi fegyver, mely több részben is főszerepet kap, mint a felkelők leglényesebb célpontja. A Halálcsillag egy mesterséges bolygó, vagyis egy fémből készült űrállomás, a birodalom ellenségeinek minősített égitestek elpusztítására. Jelentős hasonlóságot mutat hozzá a VII. epizód Starkillere. Biztosan többen kiszúrják a rajzok közt a GR-75 Medium Transportot, mely többször is felbukkan a kánon részekben, például a Birodalom visszavágban is, amikor a felkelők többféle szállítóhajóval - köztük egy GR-75 -tel - menekülnek el a havas Hoth bolygóról.

sw_eszkozok3a.jpg

Végül a negyedik érdekes kategóriát jelentik a lépegetők és óriásjárművek. Személyes kedvenceim a Birodalom visszavág óriási, 23 méter magas, 20 méter hosszú AT-AT lépegetői. Láthattuk őket a Zsivány Egyesben is (a Scariffon dúló harcban) és a nem régiben megjelent új trailer tanúsága szerint benne lesznek majd a VIII. epizódban is (a The Last Jediben). Óriásiak, félelmetesek, szenzációsak. Rajtuk kívül ugyancsak lépegetők, csak éppen kétlábúak a Jedi visszatér AT-ST walkerei. Szintén érdekes és tetszetős az Egy új reményben felbukkanó sandcrawler, mellyel az apró dzsavák szállítják portékáikat a Tatuinon. (Ők adják el a droidokat Luke nevelőapjának.) Nekem mindig tetszett Jabba bárkája (az utolsó előtti sorban van), illetve Baljós árnyakban versenyző fogatok (utolsó sor).

sw_eszkozok4a.jpg

Tetszetős műszaki megoldás még Grievous tábornok wheel bike egykerekű gyors-motorja, amivel a Sithek bosszújában menekül az Utapaun Obi-Wan elől. A felsorolt harci eszközök mind érdekesek, különlegesek, a Star Wars fantáziavilág szerves részei. A posztban csak töredékük szerepel, milliónyi dolog kimaradt (talán legközelebb folytatjuk). A rajongók - főleg az igazi Star Wars fanok - mind ismerik, szeretik ezeket az eszközöket, élvezik tanulmányozásukat és filmbeli felbukkanásaikat. Szóval hajrá, bővítsük tudásunk, merüljünk el a SW univerzumban! Az Erő legyen veletek!

sw_hajok.jpg

Ha jöhet még: Az 5 legjobb Star Wars jelenet

Ha tetszenek posztjaink, várunk: Star Wars filmek FB oldal

***

2017.04.14.(14:58)

Daisy Ridley - a Star Wars sztár épp 25 éves

Daisy Ridley: angol, foglalkozása színész, beceneve Daz, haja barna, szeme zöld, alkata sportosan vékony, magassága 170 centi, jellemzője: mindig mosolyog, vonzó és nem lehet nem odafigyelni rá. Két lánytestvére van - az egyik modell, a másik énekes (vagy legalábbis annak készül), férje még nincs (ahogy mi tudjuk), ... ja, ... és most, április 10-én (tegnap ) volt 25 éves. Isten éltesse sokáig!

d_ridley.jpg

A gyönyörű színésznő életéről keveset tudni, de a Star Wars 7., Force Awakens kulcsszereplőjeként, mint roncsvadász, majd mint "erő-érzékeny" felkelő, nagyot alakított. Rey szerepében sokat láthattuk mosolyogni, de volt komoly is, harcolt rohamosztagosokkal, megküzdött Kylo Rennel, megcsillogtatta humoros oldalát és vezette a Millenium Falcont (de még hogy). Bebizonyította: méltó a szerepre. Az általa megformált karakter, Rey, rejtélyes, izgalmas, érdekes, pedig ugyanúgy keveset tudunk róla, mint magáról Daisy -ról. Bár sokan hiszik, hogy valójában Luke Skywalker lánya, igazából ez eddig még nem nyert bizonyítást.

ridley.JPG

Ami viszont biztos, hogy Rey sokkal többre hivatott annál, hogy roncsvadász legyen a Jakku nevű sivatag-bolygón, erre utal, hogy képes a Jedikre jellemző elmetrükkökre, érzékeny az erőre, kiválóan harcol és profin elvezeti az Ezeréves Sólymot. Amellett mindenki megkedveli, aki csak találkozik vele (na jó, Kylo Ren kivételével). Titokzatos a múltja is, melyről egyelőre csak annyit tudni, hogy családja még gyerekkorában a Jakkun hagyta és a fiatal lány őket várja vissza, miközben számolja az eltelt napokat. (Minden eltelt nap egy falra felvésett karcolás.)

Kétségtelen, hogy J.J. Abrams jó döntést hozott, amikor az űreposz hetedik fejezetéhez ismeretlen színésznőt keresett, ebben is követve a régi klasszikus Star Wars hagyományokat. Az akkoriban 23 éves Daisy pont megfelelt a karakterhez, jól szerepelt a válogatón és az ismeretlenségből felbukkanva szinte senki nem tudott róla semmit. Akkoriban a színésznő csupán néhány televíziós sorozatban, rövidfilmben és zenei klipben való szereplést tudott szakmai múltként felmutatni. Aztán jött a Force Awakens, melynek üde színfoltja lett és egycsapásra berobbant a világ érdeklődésének középpontjába.

Boldog születésnapot kívánunk a gyönyörű színésznőnek és üzenjük neki: nagyon várjuk már a decemberi premiert (The Last Jedi), hogy újra meg tudjuk nézni harc közben és Jedivé válva (ha ez a sorsa). És persze reménykedünk, hogy talán többet megtudhatunk majd karakterének múltjáról is. Már csak 247 nap.

sw-ridley2.jpg

2017.04.10.(23:58)

Négy friss hír Star Wars 8 ügyben

Négy friss hírrel is szolgálhatunk a Star Wars: The Last Jedi című, nyolcadik Csillagok háborúja epizód kapcsán, bár ezek némelyike már talán nem is lesz annyira újdonság sokak számára. Az egyik, hogy most már talán csak napok kérdése, és megjelenik végre a hivatalos előzetes a filmről (talán már holnap) Nagyon várjuk, hisz sokan vagyunk kíváncsiak a főbb kérdésekre, melyekből 10+1 -et már mi is összegyűjtöttünk.

sw_hirek_ap10.jpg

A második újdonság, hogy még idén ősszel 40 sztoriból álló Star Wars novelláskötet fog megjelenni a franchise mellékszereplőiről, From a Certain Point of View címmel, a Csillagok háborúja 40. évfordulója alkalmából. Ezt is izgalommal fogadjuk majd (remélve, hogy talán októbernél hamarabb is a magyar könyvesboltokba kerül majd a kiadvány).

Harmadik újdonság (bár ez már nem annyira friss hír, de talán akad még aki nem tudja) hogy véglegesen bebizonyosodott: a nyolcadik rész címében bizony többesszámban értendő a "Jedi" kifejezés, mely az angol nyelvtan miatt nem volt eddig biztosan tudható. Külföldi lapok szalagcímei azonban egyértelművé tették a dolgot. Végül a negyedik hír, hogy hivatalosan is leközlésre került a szereplőgárda, melyben akadnak új nevek is:

Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren), Oscar Isaac (Poe Dameron) Mark Hamill (Luke Skywalker), Peter Mayhew (Chewbacca), Carrie Fisher (Leia), Domhnall Gleeson (Hux tábornok), Lupita Nyong’o (Maz Kanata), Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Anthony Daniels (C-3PO), Kenny Baker (R2-D2),  Andy Serkis (Snoke fővezér), Benicio Del Toro és Laura Dern, utóbbi két ismert színés szerepe ismeretlen.

sw_utolso_jedi_1.jpg